2024. március 29., péntek

„Az idő nem tette meg a magáét”

Csütörtökön mutatja be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház új előadását, a Babilon angyalait

Bemutatóra kerül sor csütörtökön, 19.30-tól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. Mate Matišić horvát író darabja alapján a Babilon angyalai című előadást Dino Mustafić szarajevói rendező állította színpadra. A sajtótájékoztatón Dino Mustafić a több mint húsz éve íródott darab aktualitását taglalta:

– Véleményem szerint Mate Matišić térségünk egyik legjelentősebb kortárs szerzője. Rendkívül sokoldalú, zenészként, zeneszerzőként és forgatókönyvíróként is tevékenykedik. Íróként remek érzéket mutat ahhoz, hogy a fájóan aktuális témákról fanyar humorral szóljon. Az előadást több mint húsz évvel ezelőtt játszották Zágrábban, ahol egyesek az akkori horvát politikai vezetőség ellen irányuló összeesküvést vélték felfedezni benne, így a produkció mellőzve lett. Mivel a KDSZ-ben társadalmilag elkötelezett, a színházi formákkal kísérletező előadások jönnek létre, így ez remélhetőleg nem fordul elő a mi előadásunkkal. Annál is inkább, mivel Mate Matišić szövege univerzális és azokra a jelenségekre mutat rá, amelyek a magát a demokrácia bölcsőjének nevező térségen bukkannak elő – hallottuk a rendezőtől.

Az előadás dramaturgja Željka Udovičić Pleština, a fordító Gyarmati Kata, a díszlet- és jelmeztervezője Lejla Hodžić, zeneszerzője Irena Popović Dragović, a koreográfus pedig Varga Heni.

Željka Udovičić Pleština másodszor dolgozik a KDSZ-szel:

– Az első alkalom specifikus volt, mivel az öt kisebbségi társulat koprodukciójában készült A hegyek óriásai című projektum kapcsán működtünk együtt. Ezúttal viszont alkalmam nyílt végigkísérni a teljes alkotói folyamatot. Mate Matišić darabja 1996-ban íródott, amely távolinak tűnik, mivel a térségünk azóta sok változáson ment keresztül. Az aktualitása azonban nem változott. Ez egy parabola egy olyan hatalomról, amely kihasználja a demokrácia alapelveit és a saját hasznára, a közjó ellen fordítja. Amikor az előadást 1997-ben bemutatták, egyesek úgy vélték, hogy Franjo Tuđmant célozza meg, és gyorsan lekerült a repertoárról. A Babilon angyalai tulajdonképpen kísértő démonok, amelyek mindenkinek másképp jelennek meg, így az előadás szereplőinek is – tudtuk meg a dramaturgtól.

Az előadás szereplőgárdája menet közben változott, de a próbafolyamat során összeállt csapat így is sokszínű, újvidéki és szabadkai társulattagokból, szabadúszó színművészekből és pályakezdőkből áll. A színpadon láthatjuk majd Búbos Dávidot, Elor Eminát, Kucsov Boriszt, Mess Attilát, Mészáros Gábort, Molnár Zoltánt valamint Szalai Bencét.

Elor Emina, elmondása szerint, nagy örömmel játszik az előadásban:

– Habár egy közegben jól érezzük magunkat, mégis jó olykor kitekinteni, szétnézni, más kollégákkal együttműködni és más közönség előtt játszani. Ez tudásban, tapasztalatokban és élményekben gazdagítja a színészt – hallottuk Elor Eminától.

Molnár Zoltán később csatlakozott a szereplőgárdához:

– Nagy örömmel tettem ezt. Egy több mint húszéves darabról van szó, amely ismételten bebizonyította azt, hogy bármikor írnak egy jó szöveget, az sajnos mindig időszerű marad. Egy több mint két évtizedes darabbal egyébként úgy lennénk, hogy már nem aktuális, mert az idő megtette a magáét. Sajnos nem így történt. Az idő nem tette meg a magáét, és ez jellemzi Kelet-Európát. A politikai világban gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy amíg valakit meg nem választanak, fűt-fát ígér, azután pedig megfeledkezik az ígéretekről. A súlyos mondanivalóján túl viszont ez egy szórakoztató előadás és így is lehet nézni. A felszín azonban keserűséget rejt – fejtette ki Molnár Zoltán.

Kucsov Borisztól megtudhattuk, hogy érdekes és tanulságos próbafolyamaton vannak túl:

– Nagyon várjuk a bemutatót és a közönséggel való találkozást. Remek darabon dolgoztunk egy különleges csapattal, és azt gondolom, hogy ezt az előadás is tükrözi. Hangsúlyoznám, hogy ez elsősorban szórakoztató előadás, és habár egy szürke világban játszódik, a rendezői és színészi megoldások színessé teszik, a közönség számára pedig élvezhetővé. Ez a produkció görbe tükröt tart a társadalom elé. Akár önmagunkra is ismerhetünk, de a környezetünkre is. Az előadás nézése jó élményt nyújthat, de el is gondolkodtathat – mondta Kucsov Borisz.