2024. március 28., csütörtök

„A jövőt csak a szabadságot védve építhetjük”

A NATO-bombázások kezdetére emlékezett Szerbia
A számos transzparens egyike a niši központi megemlékezésen (Fotó: Beta)

A számos transzparens egyike a niši központi megemlékezésen (Fotó: Beta)

Vasárnap országszerte az 1999. március 24-én indult NATO-légicsapások áldozataira, s magának a szerencsétlen történelmi eseménynek a kezdetére emlékeztek. A NATO azt követően kezdte meg az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság bombázását, miután sikertelennek bizonyultak a franciaországi Rambouillet-ben, valamint Párizsban a koszovói helyzetről folyó tárgyalások. A katonai szervezet azzal magyarázta a légicsapásokat, hogy így szerettek volna véget vetni Slobodan Milošević erőszakkampányának, ez volt szerintük az egyetlen mód arra is, hogy megelőzzenek egy újabb etnikai tisztogatást. A bombázásokat az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül kezdték meg. A légicsapások 78 napig tartottak, az áldozatok számát 1200 és 2500 közé becsülik. A légicsapások idején 25 ezer lakóépület sérült meg, 470 km közút és 595 km vasúti pálya vált használhatatlanná, de károkat szenvedett 14 repülőtér, 19 kórház, 20 egészségház, 18 óvoda, 69 iskola, és 176 műemlék is. A bombázásokban 44 hidat is találat ért, melyek közül 38-at teljesen megsemmisítettek. Április 23-ának éjjelén találat érte a Szerbiai RTV épületét is. Ennek során 16 dolgozó vesztette életét. Lebombázták az Újvidéki Televízió objektumát is. A légicsapások az 1999. június 9-én megkötött kumanovói megállapodás aláírásával értek véget.

Belgrádban a Straževica dombon Nebojša Stefanović belügyminiszter helyezte el a kegyelet virágait. A koszorúzás után elmondta: semmi sem fontosabb, mint a szabadság, és semmi sem drágább, mint az élet. Kötelességünk, hogy mindig emlékezzünk azokra az emberekre, akik az életüket adták Szerbiáért, tette hozzá. A tašmajdani parkban annak a kislánynak a szobránál koszorúztak, aki a bombázások során vesztette életét. Zoran Đorđević foglalkoztatási miniszter és Goran Vesić, Belgrád polgármester-helyettese helyezett el virágot. A Szerbiai RTV épületénél, a Miért? emlékműnél Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere és Dragan Bujošević, a Szerbiai RTV vezérigazgatója emlékezett meg az áldozatokról.

Újvidéken Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke és Miloš Vučević polgármester koszorúzott a Jugovićevo laktanyában. Kötelességünk, hogy mindig tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt és soha ne felejtsük el az akkori borzalmakat, mondta Milićević.

A központi megemlékezés Nišben volt. Aleksandar Vučić államfő úgy fogalmazott: büszke a szerb nép szabad szellemére, ez az, ami ösztönöz bennünket, ne felejtsük el, a jövőt csak a szabadságot és a függetlenséget védve építhetjük, fejtette ki.