2024. március 29., péntek

Új terv a szürkegazdaság felszámolására

NALED: Tovább kell bővíteni az adótehermentesítés alá kerülő vállalkozók körét

A köztársasági kormány a hónap végéig valószínűleg elfogadja a szürkegazdaság elleni újabb nemzeti programot erre és a következő évre, a cselekvési tervvel együtt – jelentette be Igor Lončarević, a NALED, a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés keretében működő

Tisztességes Konkurenciáért Szövetség alelnöke, aki egyben a KPMG revizori cég adó- és jogi osztályának vezetője is. Részletezte, hogy a tervnek öt célja van, és 36 intézkedést, valamint 132 tevékenységet foglal magában.

„A keresetek adóterheinek csökkentése és a legális tevékenységet serkentő intézkedések továbbra is a gazdaság és a Tisztességes Konkurenciáért Szövetség legfontosabb célkitűzései közé tartoznak.

Elvárásunk, hogy ez tükröződjön a szürkegazdaság felszámolását célzó új nemzeti programban is” – mondta Lončarević. Kiemelte, úgyszintén fontos a nem adójellegű terhek fokozatos megszüntetése, illetve ezek elektronikus, mindenki számára hozzáférhető jegyzékének elkészítése. Tavaly meghozták ugyan a közjavak használata utáni térítményekről szóló törvényt, ez azonban nem szavatolja a nem adójellegű terhek teljes átláthatóságát. Ezért szorgalmazza a NALED e térítmények nyilvános regiszterének létrehozását, aminek alapján lehetővé válna, hogy a polgárok és a gazdaság ne fizessenek egyetlen olyan illetéket sem, melyet nem vettek jegyzékbe, és melyet nem hagyott jóvá a Pénzügyminisztérium. Ez a módja annak, hogy rábírják az összes közvállalatot és intézményt az általa bevezetett illetékek bejelentésére.

A NALED kiáll amellett is, hogy tovább bővítsék a tehermentesítés alá kerülő vállalkozók körét, valamint hogy az idénymunkások elektronikus bejelentésének lehetőségét terjesszék ki az építőiparra, a turizmusra és a házimunkákra is. Az Adóigazgatóság adatai szerint a napszámosok internetes bejelentését szolgáló portál működésének első két és fél hónapjában a munkaadók 4500 embert jelentettek be, akiket több mint 42 000 napig foglalkoztattak.

Lončarević emlékeztetett arra, hogy a Tisztességes Konkurenciáért Szövetséget 2014-ben hozták létre, és csaknem 30 társadalmilag felelős céget foglal magában, melyek egymilliárd eurót meghaladó adót fizetnek be, és 40 000 munkást foglalkoztatnak. A szövetség dolgozta ki 2015-ben a köztársasági kormánnyal és a szakminisztériumokkal a szürkegazdaság elleni első stratégiai dokumentumot, és annak alkalmazásán fáradozik. Az elmúlt évet és 2019 első negyedét kimondottan sikeresnek ítélik meg, elsősorban azért, mert jelentős előrehaladást értek el a felügyelőségek reformjában: felmérték az összes köztársasági és helyi önkormányzati felügyelőség kapacitását, és elkészítették az új felügyelők munkába állításának hároméves tervét. Nagy eredménynek tartják a kezdő vállalkozóknak az adóterhek alóli felmentését is, ezzel az intézkedéssel ugyanis tavaly október óta több száz fiatal vállalkozó indulását segítették.

Lončarević elégedetten szólt arról is, hogy sikeresen lebonyolították a Vedd el a számlát, és nyerj! szerencsejáték második ciklusát, amelyben közvetlenül vagy közvetetten az ország lakosságának 41 százaléka vett részt.