Már rég letűnt korszak érdekességének tartjuk, hogy az európai hatalmak háborút folytattak Kína ellen, hogy rákényszerítsék az ópium vásárlására, mert az jó bolt volt. Azt is a múlt részének tartjuk, hogy nem egy-egy ország dicsőségére, hanem gazdasági érdekekből teremtették meg a gyarmatbirodalmakat. És ilyen érdekek szolgálatában hol egyezkedtek, hol háborúztak egymás ellen. (Közismert: az I. világháború egyik kirobbantója volt, hogy Németország lekésett a gyarmatok felosztásáról.)
Utána jött egy korszak, amikor úgy látszott, nem érdekek, hanem elvek állnak egymással szemben. Az egyik tábor demokratikusabb, a másik igazságosabb társadalmat akart, de az atomháború borzalmának elkerülésére kitalálták még a „békés koegzisztenciát” is. A rendszerváltás után pedig jött egy időszak, amikor a világ azt hitte, bekövetkezett az együttműködés korszaka: Oroszoszágot bevették a G8-ra bővült együttműködési formába. Módot találtak még a NATO és Oroszország együttműködésére is.
A békés állapot azonban nem sokáig tartott. A gazdasági érdek először a belpolitikába lopódzott be: hihetetlen méretet öltött a korrupció. A rendszerváltás országaiban erre még volt magyarázat. Az országok széthúzásakor dollármilliárdos vagyonok születtek, és az arról lekésett politikusok között terjedt a meggyőződés: ha már ilyen vagyonhoz juttatták haverjaikat, akkor nekik is jár valami. De meglepően terjedt a korrupció másutt is. Még Kínában is, pedig ott halállal bűntetik a leleplezetteket.
A külpolitikában is nagyobb sújt kaptak a gazdasági érdekek, de csak Donald Trump amerikai elnök tette központi kérdéssé, hogy ki kitől vásárol fegyvereket. Ma már a barátság és ellenség meghatározása is attól függ, hogy ki kitől és mit vásárol.
Az amerikai külügyminiszter Mike Pompeo ugyan még úgy nyilatkozott: „Összefogjuk az előkelő (!?) országokat, hogy új, szabad rendet teremtsünk, amely megakadályozza a háborút és még nagyobb jólétet teremt.” De közben – mint egy korábbi cikkünkben kimutattuk – mind több ország viselkedik úgy, mintha már holnap kitörne a háború. Azzal sem törődve, hogy az a jelenlegi körülmények között csakis az emberi civilizáció végét jelentő atomháború lehetne. Most ezt a képet próbálnánk kiegészíteni azzal, hogy a világpolitikára az nyomja rá bélyegét: azt, ki a barát és ki az ellenség, pusztán az határozza meg, hogy ki kitől vásárol, elsősorban persze fegyvereket.
Az ily módon vázolt képhez tartozik, hogy ma egy ország erejét és ezzel nemzetközi súlyát az határozza meg, milyen haderővel rendelkezik. A listát hihetetlen előnnyel az Egyesült Államok vezeti. 6000 tankkal s 40 ezer más páncélozott járművel, több mint 13 ezer repülőgéppel, mintegy 7000 helikopterrel és 415 hadihajóval. Főképp horribilis, 647 milliárd dolláros katonai költségvetéssel.
Messze lemaradva, az ennek tizedét sem elérő, 47 milliárd dolláros katonai költségvetéssel a második Oroszország. Csak a katonák (3,5 millió az amerikai kb. kétmillióval szemben) és a tankok (neki 20 ezer van az említett amerikai 6 ezerrel szemben, amit a páncélozott járművek számában mutatkozó fölénnyel ellensúlyoznak) számában előzi meg az amerikaiakat. Utána jön Kína és – némi meglepetésre – India, majd Franciaország és Nagy-Britannia.
Még nagyobb az amerikai főlény a világ fegyverkereskedelmében. A 2017-ben eladott fegyverek 57 százaléka amerikai eredetű. Mögötte a kereskedelem 9,5 százalékával következik Oroszország. És kisebb meglepetésre mindössze fél százalékkal kisebb arányban harmadik Nagy-Britannia. Az igazi meglepetés azonban az, hogy ilyen amerikai fölény ellenére Trump a barátság fokmerőjének azt tekinti, hogy ki mennyi fegyvert vásárol tőlük. És ezt a mennyiséget akarja mindenáron növelni.
Azt már szinte természetesnek vettük, hogy a nagy vásárlásokkal Szaúd-Arábia lett a legjobb amerikai szövetséges. Kedvéért Trump felmondta még a szövetségesekkel együtt Iránnal kötött atommegállapodást is, pusztán azért, mert Szaúd-Arábia Iránt tartja legfőbb ellenfelének és vetélytársának. Szinte kínos volt nézni, hogyan próbál segíteni, amikor a szaúdiak reflektorfénybe kerültek egy újságíró meggyilkolása miatt.
Az azonban már szinte nevetségesként hatott, hogy az európaiakat rá akarja kényszeríteni, hogy többet költsenek fegyverekre. Persze nem saját fegyvereikre, hanem arra, hogy többet vásároljanak az USA-tól. Ezért szinte sértésnek vette, amikor Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár felvetette az önalló európai hadsereg megteremtésének gondolatát. „Ez rendkívül sértő – mondta –, Európának talán előbb meg kellene fizetnie tartozását a NATO-nak, amelyet nagymértékben az USA szubvencionált.”
Ami pedig az Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték körül történik, még nagyobb mértékben leleplezte, mennyire zsibvásár lett a világpolitika. Már megkezdődött a megépítése a 11 milliárd dollárba kerülő gázvezetéknek, amely Európába szállítaná az orosz földgázt, de Trump azzal az indoklással próbálja megakadályozni megépítését, hogy ezzel fokozódna Európa függősége Oroszországtól. Sőt kijelentette: „Ők dollármilliárdokat fizetnek Oroszországnak, nekünk pedig védenünk kell őket Oroszországtól.” Valójában nemcsak a szövetséges Ukrajna érdekeinek védelméről van szó, hanem arról is, hogy Európa vásároljon több amerikai fagyasztott gázt.
