2024. március 29., péntek

Híd a balkáni és az egyetemes kultúra között

Szerbeket és magyarokat is egyaránt vár a mórahalmi Kolo Központ – Az első rendezvényt szombaton tartják

Hamarosan befejeződnek a mórahalmi Szerb Kulturális Központ, vagyis a Kolo munkálatai. Ez egyben azt is jelenti, hogy az intézmény megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.  A mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület által megvalósított beruházás alapkövét  bő egy éve, 2018. január 27-én – Szent Száva napján tették le –, de már idén, március végével megkezdődnek azok a rendezvények, melyekre várják az érdeklődőket. Ezek a programok a szerbiai és magyarországi szerbeken túl a térségi és a vajdasági magyarságot is megcélozzák.

Seres István, a Szerb Kulturális Központ művészeti intendánsa beszélt a Kolo előkészületi munkálatairól, a jövőbeli tervekről és programokról, valamint arról, hogy miként fog ez az intézmény egy nemzetek feletti kulturális feladatot ellátni.

– Az eddigiek során nem csupán a Központ épülete, hanem stratégiája is kiépült, melynek célja, hogy ne csak a kulturális, hanem a társadalmi, gazdasági és diplomáciai köztudatba is bekerüljön. Elképzelésünk már az elejétől fogva az volt, hogy egy hidat teremtsen a balkáni és az egyetemes kultúra között. Tehát egy olyan fúziós kulturális intézményt hozunk létre, melyben találkoznak és együtt dolgoznak az érintett közösségek, megmozgatva ezzel nemcsak a szerb, hanem a magyar lakosságot is – emelte ki Seres István.

A környezet, melybe az építészek beleálmodták ezt a formabontó épületet, kívül-belül arra hivatott, hogy a Balkán formáit és színeit tükrözze. Az objektum három fontos részből épült fel, melyből az első a fogadótér, amihez egy terasz kapcsolódik. Itt egy konyhát fognak kialakítani, melynek lényege az lesz, hogy a balkáni „szabados”, nyugodt étkezést és kávézást biztosítsa az ide látogatóknak. Továbbá, létrehoztak egy multifunkcionális színháztermet és egy ortodox kápolnát is.

Az intendáns azt is elárulta, hogy idén mintegy hetven programot terveznek megvalósítani a Kolóban. Ez valamennyivel meghaladja a pályázat által előírt kötelező számot, viszont meggyőződésük, hogy szükség van ennyi rendezvényre annak érdekében, hogy minél szélesebb kulturális igényeket fedhessenek le velük.

– A kulturális programok tekintetében ez a Központ összművészeti kínálatot fog nyújtani, tehát lesz itt irodalom, tánc, színház, mégis az egyetemes és a balkáni kultúrát a zene fogja összekötni, mivel ez az az univerzális nyelv, mellyel legkönnyebben tudunk egymással kommunikálni – magyarázta az intendáns, valamint arra is kitért, hogy a sokszínű programok megvalósításához természetesen szükség volt megfelelő partnerekre is. Közel féléves munkába került, hogy kialakítsák a partnerségi kapcsolatokat, viszont olyan intézményekkel és egyesületekkel sikerült közös terveket szőni, mint a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara, a Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ, vagy éppen a Szabadkai Zeneiskola.

A Kolo első rendezvénye a március 23-ai gálaest lesz. Erre az eseményre azokat a partnereket hívták meg, akik az elmúlt egy évben hozzájárultak ahhoz, hogy mostanra megszülethessen az intézmény. Március 29-től azonban a nagyközönség előtt is nyitva lesz a kapu: az ekkorra tervezett „Kolo-koncertre” kicsiktől nagyokig, szerbeket és magyarokat is szívesen látnak. Többek között fel fog lépni a Mórahalmi Fúvószenekar, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Bartók kórusa, valamint a Suncity Brass Band. Az ő repertoárjukban az európaitól a balkáni zenéig mindent megtalálhatunk kilenc hangszerre hangszerelve.

Az említett rendezvény után indul be a teljes évad. A nyár kezdetével a programok nagy része kikerül szabadtérre. Ilyen nyílt téri rendezvény lesz például a Figaró házassága opera, melyet a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának énekesei a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében fognak előadni. A nyár további attrakciója lesz a Zasatava Fesztivál. Erre egy olyan, nemzetközi szinten elismert világsztárt hívtak meg a szervezők, kinek kilétéről egyelőre még nem árulnak el többet a közönségnek.

A nagyobb rendezvények mellett többek között kézműves vásárokkal, vallási ünnepségekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és kisebb koncertekkel várják az érdeklődőket.

– Úgy próbáltuk összeállítani a programokat, hogy bennük mindenki találjon valami kedvezőt a maga számára. A rendezvényeink sokrétűek. Pontosan ez az, amire mi építünk. Ha csak olyan műsorokat szervezünk, melyekről tudjuk, hogy biztosan produkálni fognak egy adott nézőszámot, akkor el fogunk veszni a középszerűség homályában – mondta Seres István, valamint kiemelte azt is, hogy Mórahalom már bebizonyította, tud grandiózus dolgokat véghezvinni, hiszen elég csak a fürdőre, vagy az ipari parkra gondolni. Reményét fejezte ki, hogy a Szerb Kulturális Központnak is hasonló sikere lesz.

A kulturális vetület mellett társadalmai és gazdasági téren is próbál kiépülni a Kolo. Eddig sikerült a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamarával megállapodást kötni, melynek lényege, hogy a határtérségbe érkező – elsősorban szerbiai – vállalkozókat vendégül lássa és olyan fórumot teremtsen számukra, melyen információkat szerezhetnek, valamint kapcsolatot teremthetnek egymással.

A szerb és magyar kormány is stratégiai fontosságúnak tartja ezt a beruházást, hiszen eddig is figyelemmel kísérte és folyamatos diplomáciai jelenlétet biztosította Központ körül. Nem titok az sem, hogy az illetékesek abban bíznak, hogy a Belgrád és Budapest között félúton elhelyezkedő Mórahalom egyfajta diplomáciai találkozópontot is jelenthet majd a jövőben a két ország között.

Maga a Kolo egy év alatti felépülése nagy vállalkozásnak számít, s az figyelemreméltó, hogy további egy esztendő alatt ennyi programot és gazdasági, valamint diplomáciai terveket szeretnének megvalósítani benne.

– Komoly kihívás ez részünkről, de ha nem próbálunk egy picit nagyobbat álmodni, nem fogunk előrébb jutni. Próbálunk nyitottak lenni minden közösség felé. Mindenkit arra biztatok, hogy látogassa majd meg az épületet és a benne zajló rendezvényeket. Ezt 2020 májusáig ingyenesen megtehetik – zárta mondanivalóját Seres István, továbbá azt kívánta minden jövőbeli látogatónak, hogy érezze magát jól a Kolóban, és legalább akkora örömmel és szeretettel tudjon feltöltődni benne, mint amekkorával a szervezők készítették a programokat számukra.