Alaposan kitervelt és saját kezűleg végrehajtott tömegmészárlásért cserébe Nobel-békedíjat remél a 28 éves ausztrál Brenton Tarrant. Meghökkentő vágyát, elvárását abba a zavaros „kiáltványba” is belefoglalta, amelyet röviddel a múlt pénteki új-zélandi terrorista akciója előtt tett közzé az interneten.
A „fehér felsőbbrendűség” jegyében íródott dokumentumban olyan jelenségekre is felhívja a figyelmet, amelyek szerinte bizonyítják a Nyugat hanyatlását és a fehér ember módszeres kiirtását. A problémáért az általa megszállónak bélyegzett muszlimokat okolja.
Tiltakozásként Christchurchben lőfegyverekkel halomra gyilkolt ötven iszlám vallású személyt, s ugyanannyit megsebesített. (Ő élve úszta meg: a támadás után elfogták.) Áldozataira két mecsetben csapott le, ahol válogatás nélkül lőtte az imádkozókat, s mindezt a fejére erősített kamerával közvetítette egy közösségi oldalon.
Rémtettét azzal is igazolni próbálta, hogy a fehérek és a kereszténység érdekében gyilkolt. Kiáltványában egyéb indítékot is megnevez. Eszerint azért folyamodott erőszakhoz, mert a kereszténység veszélybe sodródott az erőltetett muszlim bevándorlás miatt.
A dokumentumban hivatkozik Donald Trumpra is, akit „a megújult fehér identitás szimbólumaként” dicsőít. Ebből sokan arra következtettek, hogy Tarrant vérengzését az amerikai elnök fura kijelentései is befolyásolhatták. Washington tagadja ezt.
Ám az egészen biztos, hogy régi korok uralkodóinak és hadvezéreinek cselekedetei bátorították a magát szélsőjobboldalinak, rasszistának, illetve a fehérek által működtetett demokrácia éber őrének tartó ausztrált. A terrorista ugyanis több egykori nagyság nevét felírta a gyilkosságok elkövetésekor használt puskáira, pisztolyaira. Persze csak azokét, akik hadjárato(ka)t vezettek a muszlimok ellen vagy (meg)védték tőlük Európát. A vérfürdőhöz használt fegyvereket iszlámellenes szlogenekkel is feldíszítette.
A gyűlölet és a rasszizmus vezérelte terrorakció felkavarta a világot. Sokan el is ítélték. Ellenben mások (elsősorban az iszlám környezetben) szinte azonnal – az elkövető származását és személyiségét alapul véve – lesújtó ítéletet mondtak egy egész rasszról (a fehérekről), sőt vallás (a kereszténység) követőiről. Helytelenül, ámde pontosan úgy, ahogyan azt a másik oldalon, a keresztény világban tömegek tették meg (igazságtalanul), amikor minden muszlimot és arabot megbélyegeztek, mert iszlamista terroristák (az övékétől eltérő hitű) ártatlanokra csaptak le Európában és másutt.
Az erőszak alkalmazásának aljas versenye láthatóan nem akar kifulladni, ellenkezőleg: egyre élénkebb. Immár nem csak az oly sokat (és okkal) korholt muszlim szélsőségesek, hanem a fehér felsőbbrendűség hirdetőinek eltévelyedései miatt is. Az utóbbiak ideológiája és tevékenysége, miként azt a christchurch-i tragédia is bizonyítja, éppen olyan súlyos fenyegetést jelent, mint a militáns iszlám.
A fehér embert mindenek fölé képzelők persze nem így látják. Tarranthoz hasonlóan jó részük fél a demográfiai helyzet megváltozásától, a fehérek elleni (állítólagos) népirtástól és számbeli kisebbségbe sodródásától egy-egy társadalomban. Az új-zélandi vérengzés alighanem arra bátorítja majd őket, hogy tegyenek ez ellen. Az iszlamistákat viszont válaszcsapás(ok)ra sarkallhatja, amivel a keresztény fehér ember látványos merényletét megtapsolók valószínűleg már nem számolnak. Nekik elég a saját igazságuk hirdetése, megvédése, s az ellenség észre térítése, megbüntetése.
Amíg ez a valóságban véget nem ér, az interneten sem csillapodnak le a kedélyek. Sőt. Az új-zélandi terrortámadás óta egyre hevesebb az uszítás, a gyűlöletbeszéd a közösségi oldalakon.
A netes média szerepe nemcsak a terrorcselekmény utóéletében, hanem az előkészítésében, s talán a motivációjában is megfigyelhető. A christchurchi vérengző ugyanis előzőleg más példákat is tanulmányozott a világhálón, majd ugyanott igyekezett megindokolni bűntettét, amivel végül (szándékaival összhangban) a nemzetközi érdeklődés központjába került, mi több fanatikus célközönsége számára már hőssé, rosszabb esetben „morális iránytűvé” vált.
