2024. április 19., péntek

A Fruška gora mint idegenforgalmi paradicsom

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke tegnap Inđija község határában járt, ahol egy itteni és egy loznicai építővállalat dolgozói megkezdték a Čortanovcit, pontosabban Banstol falut az Elektrovojvodina Norcev szállodájával összekötő, a hegygerincen áthaladó út aszfaltozását.

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

Az elnök a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy a Fruška gora úthálózatának kiépítése, azaz felújítása a tartományi kormány prioritásai között szerepel, a Nagyberuházási Alapon keresztül az említett, hegygerinci útszakasz újraépítésére 304 millió dinárt irányoztak elő. Az 54 kilométer hosszú, idegenforgalmi és a kirándulók szempontjából is igen jelentős  útvonal valamikor a múlt század ’60-as éveinek elején épült, azóta egyszer sem lett újraaszfaltozva. A most épülő szakasz a szállodát és a IIA-100 jelzésű országutat köti össze, Inđija, Ürög, és Karlóca települések közúti összeköttetésén javít majd. Az elnök szerint ezt az útszakaszt májusban már átadhatják a forgalomnak. – A hegygerincen haladó útvonal turisztikai jelentősége hatalmas, kiépítésével a Fruška gora közlekedési úthálózata tehermentesül, fellendülhet a forgalom. Tavaly már rekonstruáltunk egy, a szálloda közelében lévő utszakaszt, lépésenként a hegygerinci utat teljes hosszában újjáépítjük. Nagy munkáról van szó, elégedett vagyok a tervezéssel és a kivitelezéssel. Nemcsak az itt élők életére nézve, és a már meglévő, turisztikai tartalmak hozzaférhetősége szempontjából jelentős ez az út, hanem a tervezett, a jövőben kiépítendő idegenforgalmi pontok tekintetében is – mondta az elnök, majd bejelentette, hogy az idén elkészül a 12 kilométeres, Ópáva–Torontálvásárhely út is, továbbá megkezdik még egy, 16 kilométer hosszú helyi út építését, Ószivác és Sztapár között. – Nagy terveink vannak, mindegyik útépítés az elképzeléseink szerint halad. Az állam végzi a saját dolgát, autóutakat építenek, mi a helyi utak építésével járulunk hozzá a hálózat kiépítéséhez. A közpénzelési rendszert helyreállítottuk, hiszem, hogy a  jövőben még több pénz jut majd útépítésre – magyarázta  Mirović.

Vladimir Gak, Inđija község elnöke azt mondta, hogy a most épülő, 9 és fél kilométeres, három községen keresztülhaladó szakasz építési költségeinek fedezéséhez Inđija község is hozzájárult, 16 millió dinárral, illetve 5 millió dinárért kidolgoztatta az útszakaszépítés tervét. – Ha összfogunk, sok mindenre képesek vagyunk, függetlenül attól, hogy melyik település mekkora összeggel tud részt venni az elképzelés megvalósításában – mondta a községi elnök. 

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

Mirović bejelentette, hogy hamarosan pénzösszegeket jelölnek meg a Tekija és Pétervárad közötti, földcsuszamlás miatt veszélyes útszakasz nagyjavítására, illetve biztonságossá tételére. – Valószínűleg már az év második felében megkezdődhetnek a munkálatok. Miután ez is elkészül, egy hosszú és folyamatos utunk lesz Újvidéktől, Karlócán keresztül Banstolig. Mindent összevetve most 60-70 kilométernyi, helyi jellegű út épül a Fruška gorán – mondta az elnök.