2024. április 19., péntek

Trump felcsapott térképésznek

Az amerikai elnök négyszáz katonáját továbbra is Szíriában hagyná

Többször belengette már az amerikai elnök az Iszlám Állam (IÁ) által működtetett, egykor kiterjedt terület, a kalifátus teljes felszámolását. Ez azonban még mindig nem sikerült.

Donald Trump a Fehér Ház kertjében – kezében Szíria térképével – a héten már azt vizionálta, hogy szerda estétől eltűnik a kalifátus utolsó maradványa is. Eszerint tegnap már úgy ébredt volna a 2011 óta háború pusztította Szíria, hogy nyoma sincs a terrorállamnak.

Ám ilyen hírek nem érkeztek a Közel-Keletről. Így hát továbbra is az a helyzet, hogy az IÁ hírhedt „országából” megmaradt parányi földdarabot, a délkelet-szíriai Deir-ez-Zór tartománybeli baghúzi beékelődést még ők ellenőrzik. A harc a területért nemrég kezdődött meg, ám még nem ért véget.

Baghúz település és az azonos nevű térség visszafoglalásával végleg megszűnne a 2014-ben alapított – ám senki által el nem ismert, rémisztő közállapotairól hírhedt – kalifátus, amely jó ideig Kelet-Szíria és Nyugat-Irak jelentős részét is magába foglalta. Az iraki haderő, a helyi kurd fegyveresekkel együtt, tavaly már teljesen fölszámolta az IÁ-birodalom ottani részét.

A minap térképet is lobogtató Trump a 2016-os megválasztása óta eltelt időszak eredményeit igyekezett szemléltetni. Azokat a sikereket, amelyeket a hazája vezette nemzetközi katonai koalíció és a kurdok az elmúlt bő két évben közösen értek el az IÁ elleni szíriai hadjáratban. Az eredmény vitathatatlan, hiszen alig maradt valamicske a kalifátusból.

De azért még van belőle, jóllehet Trump az utóbbi hónapokban már többször állította: pillanatok kérdése az IÁ feletti végső győzelem. Legalábbis a területek teljes felszabadítása. Tavaly decemberben már a Szíriában szolgáló kétezer amerikai katona hazarendelését is kilátásba helyezte. Akkor azzal is eldicsekedett, hogy „mindannyian hazajönnek”. Kormányzati tisztségviselők azonnal igyekeztek pontosítani szavait, megjegyezve: a katonák harminc napot kaptak a visszatérésre.

A mellébeszélés azóta sem szűnt meg. Trump 2019. január 2-án már azt mondta, „nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására”. Február 22-én a Fehér Házban pedig már arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a jövőben – határozott ideig, békefenntartási feladatokkal – kétszáz katonát állomásoztat Észak-Szíriában.

A héten (március 20-án) ismét új programmal állt elő. Eszerint az IÁ legyőzése után négyszáz katonát hagy ott. A kontingens felét Észak-Szíriába telepítik, a kurd erők közelébe, a többiek pedig Dél-Szíriában maradnak. Azt nem árulta el, meddig, csupán annyit közölt: „bizonyos ideig”.