2024. március 29., péntek

Többszörösére emelkedett a kínai vegyi üzemben történt robbanás halottainak száma

Negyvenhétre emelkedett a Kína keleti részén található Csiangszu tartományban lévő vegyi üzemben történt robbanás halálos áldozatainak száma, és több mint hatszázra a sérülteké - közölte pénteken a kínai sajtó. A kínai elnök alapos vizsgálatot sürget.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Korábban hat halottról lehetett tudni.
Cao Lu-pao, Jencseng város polgármestere reggel sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a növényvédő szereket előállító üzemben történt baleset sérültjei közül harmincketten válságos, ötvennyolcan pedig súlyos állapotban vannak.
A városvezető szerint Csang Csin-jüe, a Tiencsiaji vegyiipari üzem területi igazgatója is megsérült a robbanásban, őt is kórházban ápolják.
Értesülések szerint hatszáznegyven embert láttak el különböző fokú sérülésekkel a térség tizenhat kórházában.
A Tiencsiaji vegyi üzemben akkora erejű robbanás történt, hogy a kínai földrengés-felügyelet jelzőállomása figyelmeztetést adott ki, miután műszereik gyenge, 2,2-3,0 erősségű földrengést jeleztek. A tűzgolyót a kínai sajtó beszámolója szerint a műholdakról is látni lehetett. A környékbeli lakóházak és egy iskola ablakai is betörtek, többtucatnyi autóban esett kár.
Egy, az interneten közzétett felvételen látható, hogy a robbanást követően az üzem környékét fekete füst lepte el.
A tűz átterjedt a környező gyárakra. A sajtó úgy tudja, gyerekek is megsérültek egy környékbeli óvodában.
További robbanások és esetleges vegyianyag-szivárgások miatti elővigyázatosságból mintegy ezer lakost evakuáltak a térségből.
A baleset okát egyelőre vizsgálják, de a több mint harminc - részben gyúlékony - szerves vegyületet előállító üzemet már többször elmarasztalták és meg is bírságolták a biztonsági előírások megsértése miatt - írja az angol nyelvű China Daily hírportál.
Az Olaszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök mindenre kiterjedő mentőakciót és vizsgálatot követel az ügyben - jelentette a CCTV kínai állami televízió. Az államfő arra az álláspontra helyezkedett, hogy Kínának többet kell tennie az üzemi balesetek megelőzése érdekében, különösen a vegyi gyárakhoz hasonló veszélyes üzemekben.