2024. március 29., péntek

Közösségünk sikere

Kiemelkedő vajdasági magyar diákok és tanulók, művészek és tanárok kaptak díjakat

Pénteken délután került sor Szabadkán a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács VII. Vajdasági Tehetséggálájára, amely során a legkiemelkedőbb tehetséges fiatalok, valamint művészek és tanárok részesültek díjakban. Az idei pályázatra 70 jelölés érkezett a vajdasági oktatási intézményekből 5 kategóriában. A tanács öttagú bírálóbizottsága rangsorolta a beérkező pályázatokat és a legkiemelkedőbbeket díjazták.

Ahogyan azt a díjátadón mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnökétől hallhattuk, az MNT is hozzájárult a díjazott fiatalok támogatásához, személyenként ötezer dinárral, bízva abban, hogy a jövőben egy egységes tehetségsegítő program részeként segíthetik majd a tudást, a tehetséget, amelyet a díjazottak képviselnek:

– Ma már a tehetség megjelenését, fejlesztését, társadalmi hasznosulását nem teljesen spontán folyamatnak képzeljük el, hanem olyan tudatosan szervezett és irányított tevékenységnek, amelyben a korábbiakhoz képest sokkal jelentősebb a társadalmi szerep és a felelősségvállalás. A napokban ünnepeltük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. Március 15-e Petőfije még mindig szikrázóan benne van a levegőben, mint a tehetség és zsenialitás megtestesülése. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor ő maga volt a levegő. Tehetségeink, szűkebb és tágabb közösségünk sikere. Ha megtaláljuk azt a szakterületet, amely legjobban megfelel a tehetségünknek és tudásunknak, akkor már csak a kitartás számít. Ha kitartunk, a siker bármikor megtörténhet – hallottuk Hajnal Jenőtől.

Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzul asszonya üdvözlőbeszédében a fiatalokhoz fordult:

– „Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit mindenáron el is kell érnünk”, mondta Marie Curie. Ez az idézet számomra személyes jelentőséget hordoz. Középiskoláskén a szobám fala tele volt ragasztva idézetekkel, beleértve ezt az gondolatot is. Amikor ránéztem, arra emlékeztetett, hogy hinni kell, mert hit és önbizalom nélkül elvész az a valami, ami bennünk van. Nem tudunk küzdeni mindenáron, ha nem tudunk hittel gondolni arra a valamire. Ez egy kicsit olyan, mintha tükröt tartanánk magunk elé. Ha nincs hit és önbizalom, csak önmagukat látjuk. A tehetséget elő lehet hívni és ezt meg kell mutatni a szülőknek, a tanároknak, mindazoknak, akik szakszerű segítséget nyújthatnak – mondta Gombár Szeréna.

LEGNAGYOBB KINCS A TEHETSÉG

Az egybegyűlteket Kormányos Róbert, a VATT alelnöke köszöntötte:

– A tehetségről és a tehetségekről beszélve először is az a kérdés merülhet fel bennünk, hogyan definiáljuk ezt a fogalmat és vajon mindannyian ugyanazt értjük-e e kifejezés alatt és ugyanarra gondolunk-e ezzel kapcsolatban. Tartok tőle, hogy nem. Hiszen némi fogalomzavar van a fejekben az említett kifejezések hallatán. A tehetség fogalmával a nyolcvanas években fiatal egyetemistaként találkoztam Richard Bach Jonathan Livingston, a sirály című alkotása kapcsán, amely életem egyik meghatározó olvasmánya lett. Ekkor még Vajdaságban nemigen használtuk a tehetséggondozás kifejezést, hiszen 1987-ben alakult meg az Európai Tehetségtanács, és ugyanebben az évben a magyar tagozata is. A későbbiekben ebből 1989-ben létrejött a Magyar Tehetséggondozó Társaság, amely nagy lendületet adott a tehetséggondozás fejlődésének a régiónkban. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban került ez a kérdéskör a kutatások középpontjába, melynek eredményei és tapasztalatai alapján fokozatosan kirajzolódtak a mai modern tehetséggondozás meghatározó pontjai is. Felmerült az életkor és a tehetségfejlesztés kapcsolatának kérdésköre is, ugyanis a fejlesztőmunka egyik kritikus pontja az, hogy mely életkorban kezdjük el a speciális tehetségfejlesztést. A tehetség felismerésének azonosítása kérdésében, a tesztek segítségével végzett azonosítást ugyanis lassan felváltja a rendszerjellegű azonosítás kialakulása, majd legvégül a professzionális azonosítás. Idővel egyre pontosabbá és kifinomultabbá váltak a tehetségazonosítás módszerei. Fény derült az iskola és a család együttműködésének fontosságára a tehetséges diákok vonatkozásában. Az említett időszak tehetséggondozással kapcsolatos feltáró tevékenységei során nagy szerep jutott a magyarországi kutatóknak is, például dr. Csermely Péternek, akinek a nevéhez fűződik a Kárpát-medencei tehetségpontok hálózatának elképzelése és azok munkáját összehangoló regionális tanácsok és más szervezetek létrehozása is. Ő a magyar és az egyetemes tehetséggondozás egyik emblematikus személyisége. A tehetséggondozás előrehaladtával sorra megalakultak az idevágó intézmények, szerveződési formák, hálózatok az egész Kárpát-medencében, azzal a céllal, hogy egyetlen tehetség se vesszen el, sőt mihamarabb kerüljenek beazonosításra, gondozásra, tanácsadásra és minél előbb kiteljesedjenek. Egy nemzet legnagyobb kincsei a tehetségei – fejtette ki Kormányos Róbert.

A gála megnyitóján fellépett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Gyermekkórusa, Seres Brigitta vezényletével, Varga Ákos zongorakíséretével.

 GYÖRE LÁSZLÓ A DÍJAZOTTAK KÖZÖTT

 Az idei Tehetségnagykövetek dr. Illés Tibor tanszékvezető és egyetemi docens, valamint Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművészek.

A VII. Vajdasági Tehetséggála díjazottjai:

Tehetséges fiatal: Györe László sportoló (Községi Sportszövetség Zenta).

Kiváló tehetségek: Mihalek Nóra (Újvidéki Egyetem, Orvostudományi Kar) és Sárkány Krisztina (Újvidéki Egyetem, Természettudományi-matematikai Kar).

ígéretes tehetségek: Forró Réka (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya), Csízik Boglárka (Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola kihelyezett tagozat Zenta), Horváth István (InGenium Alapítvány, Zenta), Sinkovics Alex (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Lévay Boglárka (szabadkai Zeneiskola), Gál József (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Haskó Viktor (Szabadkai Spartacus súlyemelő klub), Varkulya Csongor (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), Bognár Nóra (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), Cibolya Stella (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Kávai Rita (EmArt Képzőművészeti Műhely, Szabadka).

Kistehetségek: Virág Réka (Alapfokú Zeneiskola, Topolya), Zabos Zsófia (Stevan Sremac Általános Iskola November 11. kihelyezett tagozat, Zenta), Rekecki Botond (Jovan Jovanović Általános Iskola, Magyarkanizsa), Jaksa Dominika (Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka), Árok Anna (Jovan Jovanović Általános Iskola, Magyarkanizsa), Erdélyi Nimród (Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás), Zsigity Adriánó (József Attila Általános Iskola, Bácskertes), Bakos Réka (Kókai Imre Általános Iskola, Temerin), Kukli Klaudia (EmArt Képzőművészeti Műhely, Szabadka), Sziráki Emina (Arany János Általános Iskola Oromhegyes kihelyezett tagozat Tóthfalu).