2024. március 29., péntek

Brüsszelben is megemlékeztek az 1848-as forradalomról

Hétfőn, március 18-án Brüsszelben is megemlékeztek az 1848-as forradalomról és annak hőseiről. A megemlékező közönség a forradalom 171. évfordulójának alkalmából ünnepi műsort tekinthetett meg, amelyet a Magyar Néppárti Képviselőcsoport és a Magyar Hullám Társaság szervezett meg. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő és Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára. A műsort a Csík zenekar koncertje zárta, melyet állófogadás követett.

Tőkés László beszédében kiemelte az 1848-as forradalom fontosságát, és méltatta annak hőseit, párhuzamot vonva a mai európai értékek és a forradalom által képviselt értékek között. „Ez a jó értelemben vett nacionalizmus és ez a korai internacionalizmus mintegy megelőlegezi azt a jelenkori európai szolidaritást, amelyre a nemzetek egyesült Európája épül, és amelynek szellemiségében az egészséges nemzeti hazafiság nem kerül szembe vele, hanem harmonikusan egybeilleszkedik az európaisággal” – mondta el beszédében Tőkés.

Ezt követően Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára szólt a közönséghez. Beszédében a megmaradás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy az 1848-as forradalom lehetővé tette, hogy a magyarság megmaradjon Európában, hiszen ahhoz elengedhetetlen a nemzet önállósága. Majd így folytatta: „Nekünk az a feladatunk, hogy a hagyományt megéljük, élővé tegyük a magyar hagyományt, a magyar nyelvet és a magyar nemzetet. 1848 képes volt megmenteni a magyar kultúrát, képes volt megmenteni a magyar hagyományt is. De ahogy Kodály Zoltán mondta, a kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, hogyha a következő nemzedék újra és újra meg nem szerzi magának. Ezért azt szeretném én önöktől kérni, hogy meséljenek. Meséljenek a gyerekeiknek, mondják el a saját történeteiket. Hiszen egy ország története nem csak a nagyok, nem csak a forradalmak és szabadságharcok történetéből áll össze, egy ország története az emberek, a családok történetéből áll. Ezért kérem, hogy meséljenek az unokáiknak, a gyerekeiknek. Mondják el a saját történetüket, mert ezekből a mozaikokból fog összeállni a magyar történelem, a magyar hagyomány, s ezen keresztül fog megmaradni a magyar kultúra és Magyarország is.”

Az ünnepi műsort a Csík zenekar és a Duna művészegyüttes ünnepi koncertje zárta.