2024. március 29., péntek

Európai szellemben Vajdaságért

Pásztor Istvánt a politika terén nyújtott tevékenysége miatt díjazták

A 2018. év Legeurópaiabb díját a politika kategóriájában Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vehette át tegnap. Mint azt az Első Európai Ház civil szervezet által adományozott díj átvétele után Pásztor kiemelte, bár minden díjat egy embernek adományozzák, ő mégis úgy gondolja, hogy ez a díj mögött nagyon sok ember teljesítménye van, így köszönetet mondott mindazoknak, aki az elmúlt több évtizedben támogatták őt, együttműködő partnerei voltak, akivel szót tudott érteni, mert mint hangsúlyozta, ezek az elemek viszik előrébb az embert.

Pásztor István egyebek közt a szerb–magyar kormányközi kapcsolatok ápolásáért érdemelte ki a díjat (Ótos András felvétele)

Pásztor István egyebek közt a szerb–magyar kormányközi kapcsolatok ápolásáért érdemelte ki a díjat (Ótos András felvétele)

Az Európai est Belgrádban – Az év legeurópaiabbja elnevezésű rendezvény alapötlete, hogy ünnepélyes keretek között mutasson rá az eurointegráció folyamatának legfontosabb alaposzlopaira: a politikára, a gazdaságra, a kultúrára és a vállalkozói szellemre. A díjak kiosztásával olyan személyeket tüntetnek ki, akik az adott időszakban hozzájárultak ahhoz, hogy Szerbia és Európa közelebb kerüljenek egymáshoz.

A díj létrehozása óta, vagyis 2000 óta a politikai, a kulturális és a gazdasági élet számos elismert személyiségei, a diplomácia, a civil szervezetek és a média képviselői kapták már meg a Legeurópaiabb díjat.

Több kategóriában osztották ki ezúttal is az elismeréseket, a politika, a gazdaság, a fejlődést támogató projektum, a vállalkozás és a hazánkban tevékenykedő külföldi állampolgár kategóriájában.

Pásztor István a díjazottak nevében mondott köszönetet. Kiemelte, ez az európai értékek megvalósítása és megvalósulása terén elért eredményekért járó díj. Az európaiság ötlete ma már elcsépelt kifejezéssé vált, ettől függetlenül fontos és örök érvényű, mégpedig a társadalom jobbítási szándéka miatt. Így az Európához való közeledés nem Európáról szól elsősorban, hanem Szerbiáról, illetve Vajdaságról, az ő esetében pedig a vajdasági magyar közösségről is.