Mesesáska a bolhacirkuszban

Balázs Attila: Szökés a bolhacirkuszból

Fekete J. József

2019. március 21., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Különös, hogy nincsen műfaji megjelölése Balázs Attila legutóbbi, a zEtna Kiadónál tavaly megjelent kötetének, ugyanis a kiadó vezetője úgy tartja, hogy ha a könyv címe nem is „adja el” a kötetet, az alcím sokat segíthet ebben, nem különben a műfaji megjelölés. Egyik ismerősömnek beszéltem a Szökés a bolhacirkuszból című olvasmányomról, erre nyomban visszakérdezett, hogy ez meg milyen kötetcím?

Hát így állunk: a címadás (talán) kérdéseket vet föl, a műfaji megjelölés hiányzik – mire számíthatott a szerző és a kiadója, mi „adja majd el” a könyvet?

zEtna, Zenta, 2018, 178 oldal

Gondolom, a szöveg elolvasása, miként az a puding és próbája esetében is történik a fogyasztás során. A Szirmai Károly Irodalmi Díj 2018-as zsűrije is az olvasópróba alapján ítélte oda a szerzőnek ezért a könyvéért az elismerést. Azért van egy kis csalafintaság a dologban, mármint az alcím körül, amiből megtudjuk, Kisbolha Péter történeteit olvashatjuk majd, mégpedig ahogy közreadja fia, Pál. Ebből kiderül, hogy „történetekkel” szembesülünk majd a kötet oldalain, azt is, hogy kivel estek meg a történetek, ki beszélte el őket, és végül ki emelte be őket az irodalomba: Kisbolha Péter és Kisbolha Pál. Balázs Attila pályakezdő regényében, a Cuniculusban (1979) „mesemondó sziklaként” határozta meg önmagát és poétikai szemléletét, ettől az alapállásától semmi se tántorította el mindmáig. Sőt, a mesemondás legutóbbi kötetében kőkemény valóságtartalommal töltődött fel: ténylegesen mesét ír. Na jó, inkább novellisztikus mesét. Mostani elbeszélője valóságos „mesesáska”. Noha valójában egy beszédes bolha.

Bolha Péter emberi szemmel nem egy lenyűgöző külsejű rovar, ellenben nagy kalandor és jó mesélő, úgy csűri és csavarja a mondandóját, mintha Balázs Attilánál tanulta volna a mesterséget. Nem kizárt ez a szakmai befolyás, hiszen a szerzőtől nem idegen az alakváltás, Kisbolha úr rengeteget tanulhatott tőle.

Cuniculus helyett bolha? Talán mégsem „helyett”, hiszen szerepet kap a kötetben a bátor és bosszúálló nyúl, aki borotvaéles gyöngy(ház)nyelű kisbicskájával belülről kizsigereli a gonosz, a nyúl nejét eltipró elefántot. Ezzel talán még nagyobb hőstettet hajt végre, mint bolhapapa, aki egy vérszomjas krokodilt zaboláz meg és utasít rendre annak orrába, majd szemébe ugorva. Vagyis cselekmény akad bőven az elbeszélésben, minden nagyon mozgalmas, rendkívül dinamikus, vidám és szórakoztató. Annyiban meseszerű, hogy történeteket tartalmaz. Kisbolha Péter, a mesesáska aztán agg korára megkukul, ennek ellenére Kisbolha Pál tovább szövi a történetet, noha bolháékra nem igazán a szövés a jellemző tevékenység. Balázs Attila könyvében igyekszik távol tartani prózájától a tényleges meseformulákat, ugyanakkor elhinti benne vagány kiszólásait, körmönfont gondolatcsavarjait, stílusosan szólva: „csipkelődéseit”. Elbeszélése játékos, miként az elbeszélt történet is az. Bolhaapuka és fiacskája kiemelten foglalkozik a szövegben a narráció lehetőségeivel, megvalósíthatóságával. Íme egy csupán zárójeles megjegyzés a könyvből: (Megjegyzem: apukánk meséjének ezt a részét nem értem pontosan. Nevezetesen azt, hogy ha apa oda csak úgy, simán besüvíthetett, akkor az a féleszű gekkó hogy nem mászott ki onnan? De minden történetnek vannak csikorgó pontjai, és ha ezen fennakadunk, a saját élvezetünkön rontunk. Ne tegyük hát! Képzeljük el, hogy a szúnyoghálónál valami nagyobb lyukú drótháló volt a dobozon, és kész. Apa átfért rajta komótosan, a gekkó meg úgy sem, ha előtte beszappanozza magát. No de miért is tette volna? Vissza a kerékvágásba!) Csakhogy a történet kerékvágása Balázs Attilánál igencsak szövevényes, leginkább követhetetlen, oda bizony nehéz visszatérni: „Mert nemcsak egy nyúlfarknyi mesét, hanem egy egész emlékiratot újra lehet írni, akár száz és ezer oldalát is annak, ám magát az életet, ha már elröppent valahová oda, a sziporkázó csillagok mögé, már bajos visszacsalogatni.” Hát így a Bolhapapa, így Balázs Attila.

Természetesen nem kell újabb ezer oldalakra számítani, noha az utazás, az összezártság, az egymásra utaltság, a család belső élete, a mesei motívumok gazdagsága, például három kívánság, furfangos menekülés, a szerzett tapasztalat átruházhatósága megnyitják a továbbmesélhetőség lehetőségeit.

Balázs Attila írt ennél már veretesebb prózát is, ugyanakkor ezt a könyvét is nagyszerűen megírta. Az meg, hogy én jobban vonzódom a házi-, vagy üregi nyúlhoz (Cuniculus), mint a házi bolhához (Siphonaptera), ami közeli fotón inkább hasonlít földön kívüli vérszívó teremtményre, mint közönséges, apró, pattogó és roppant erejű vérengzőre, az én dolgom. Balázs Attila könyvéből tanultam meg, hogy a bolha, amennyire kellemetlen, annyira kedvelhető karakter.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége