2024. március 29., péntek

Dicséretes tevékenység, ígéretes tervek

Évi közgyűlést tartott a gombosi Önkéntes Tűzoltótestület
A munkaelnökség tagjai (Sörfőző Katinka fotója)

A munkaelnökség tagjai (Sörfőző Katinka fotója)

Március 17-én tartotta évi közgyűlését a gombosi Önkéntes Tűzoltótestület. Az egybegyűlt tagságot, a Tűzoltószövetséget, a helyi egyesületeket, civil szervezeteket, továbbá a környező települések és a testvértelepülés, Ballószög, illetve a horvátországi Dályhegy tűzoltótestületeinek képviselőit az elnök, Molnár Róbert köszöntötte. Megválasztották a munkaelnökség tagjait, Klenanc József, Blagojević Mária, Kovács Terzity Melinda, Muskovity Károly személyében.

A beszámolóban ismertették a múlt év tevékenységeit, eredményeit. A jelen tervekkel kapcsolatban elhangzott, hogy Szent Flórián ünnepének megtartása, a hagyományos gyakorlatokon, versenyeken, továbbá a baráti találkozókon való részvételek mellett az idén megszervezik majd a gyerek tűzoltók oktatásának további fázisait. Baráti találkozót is terveznek a gyerekek számára, amelynek keretében a helyiek és a környező testületek gyerekcsapatainak tagjai együtt vesznek részt az elméleti és játékos oktatáson.

A közgyűlésen kiosztották az előléptetéseket és kitüntetéseket a testület kiemelkedő teljesítményt nyújtó, illetve tiszteletbeli tagjainak.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.