2024. április 25., csütörtök

Lisszabonban – másodszor

Harminchét évvel ezelőtt jártam először a portugálok fővárosában: Lisszabonban. Akkor autóval, Négy keréken tizenkét országon át címmel meg is írtam lapomban, a Jó Pajtásban. És olyasmit írtam: Lisszabon koszos, büdös, penészszagú itt minden.

A felvétel a híres 28-as villamosból készült, ugyanezen a vonalon közlekedik a 12-es is (Fotó: Lennert Géza)

A felvétel a híres 28-as villamosból készült, ugyanezen a vonalon közlekedik a 12-es is (Fotó: Lennert Géza)

Lisszabon NAGYON dombos, ezért sok-sok felvonó könnyíti a járókelők életét; ez a leghíresebb, az Elevador do Santa Justa, a belváros szívében (Fotó: Lennert Géza)

Lisszabon NAGYON dombos, ezért sok-sok felvonó könnyíti a járókelők életét; ez a leghíresebb, az Elevador do Santa Justa, a belváros szívében (Fotó: Lennert Géza)

Lisszabon régi építészetére a külső – gyakran igen pazar – csempedíszítés a jellemző, az enyhe éghajlaton nem fagynak szét a csempék (Fotó: Lennert Géza)

Lisszabon régi építészetére a külső – gyakran igen pazar – csempedíszítés a jellemző, az enyhe éghajlaton nem fagynak szét a csempék (Fotó: Lennert Géza)

Pihi a parton, távolban az Április 25-e híd (Fotó: Lennert Géza)

Pihi a parton, távolban az Április 25-e híd (Fotó: Lennert Géza)

Színes emberáradat mindenütt, azt hinnénk, turisták, de nem: ők (is) portugálok (Fotó: Lennert Géza)

Színes emberáradat mindenütt, azt hinnénk, turisták, de nem: ők (is) portugálok (Fotó: Lennert Géza)

Nos, ebből a Lisszabonból a mai turista vajmi keveset láthat. Lisszabon virágos, tarka, ha illatosnak nem is illatos, de úgy tűnik: a világ közepe itt lehet valahol. Portugál hajósok járták a világ tengereit több száz évvel ezelőtt, amikor műholdas navigációról még álmodni sem álmodott senki, új világokat hódítottak meg a koronának s tették őket Portugália gyarmataivá. Amennyi jót hoztak az ott élőknek, még kétszer annyi rosszat is, de ezt csak azért említem itt, mert ezekről a távoli vidékekről (Macao Kína tövében, Angola Afrika szívében, Brazília Dél-Amerikában) apránként, de folyamatosan szivárogtak az őslakosok az „anyaországba”: Portugáliába. Nem áradatként, mindent elsöprő özönvízként, hanem apránként, évente néhány százan vagy egy-két ezren. És ezt az anyaország meg tudta emészteni, földolgozni, az ősi vallásba, kultúrába beleolvasztani. Ma a portugál lakosság fantasztikus képet mutat: kínai vágású mulatt siet kifogástalan öltönyben munkahelyére, néger lányok csacsognak portugálul, maguk se tudják eldönteni: ők most angolaiak vagy porugáliaiak, kínainak látszó néni vezeti a villamost vagy ügyel a templom (természetesen: katolikus) rendjére.

Ez tűnt fel első ránézésre a mai Lisszabonban. De elé kell tennem: a repülő egy csoda! Nem, mintha ne utaztam volna vele már sokszor, de Lisszabon valahogy úgy élt majd’ négy évtizede az emlékembe vésődve, hogy „az bizony valahol nagyon messze van”. Hiszen három hétig utaztunk 1982-ben autóval (igaz, sehova se siettünk, a nyaralásunk maga az utazás volt). Most pedig beszálltunk Budapesten az Airbus A310E gépbe még vagy kétszáz utastárssal, és alig több mint három órával később kiszálltunk a lisszaboni repülőtéren. Ennyi. Mondom, egy csoda!

Mivel azonban ezúttal „dologügyben” jártunk Lisszabonban, és csak egy nap jutott városnézésre, elterveztük kollégáimmal, hogy ellátogatunk „az enyveskezűek piacára”, a Szent György-erődbe, és végigutazzuk az Alfama városnegyed és a tágabb belváros szűkös, meredek utcácskáit a híres 28-as villamossal. Végül az erőd bejáratát nem sikerült megtalálni, de kívülről minden oldalról körüljártuk, amely barangolás élménynek nagyon jó volt, az ócskapiacon (Feira da Ladra) is eltöltöttünk két órát, de erre öt se lett volna elég. A helyiek szerint a 12. század óta működő vásár a nevét a hiedelemmel ellentétben nem a portyázó zsebtolvajokról kapta, hanem arról, hogy sokáig a zsiványoktól elkobzott portékát árulták itt. Minden kedden és szombaton (pont akkor jártunk ott) rakják ki portékáikat az árusok, így annak, aki bolondja a régiségeknek, könyveknek, bútoroknak meg minden másnak, kihagyhatatlan élmény.

Aztán mi is felültünk a legendás sárga 28-as villamosra, ami a város legszebb és legeldugottabb részeit járja körbe. Mindezt teszi az 1936 és 1940 között a Santo Amaro által gyártott „Remodelado” kocsik hangulatával ötvözve (ezek méretben nagyjából a mi városi buszaink hosszának a fele, szélességének talán kétharmada, és megvan, miért pont ekkorák). Ezek Európa második legrégibb, menetrend szerint közlekedő villamosai. A hét dombra (akárcsak Róma, Budapest, Belgrád) épült portugál főváros régi szerelvényei mindenhova képesek fölkapaszkodni, a tömött kocsik helyenként épphogy beférnek a keskeny, meredek utcácskákba, és sokszor úgy tűnik, szó szerint súrolni fogják a kanyarban a házak sarkát, amelyek mellett elhaladunk. A villamos a 30 megállónyi szakaszt kb. 40 perc alatt teszi meg, átcammog a felső- és alsóvároson, a régi mór negyeden, érintve a híres tereket és Lisszabon kilátóinak, szép templomainak nagy részét is.

Barangolásaink közben bizony elfáradtunk, kiültünk hát egy kicsit a Praca do Comercióra, a tengerparti főtérre, ahonnan gyönyörű késő téli naplementében láttuk a Tejo folyó túloldalán állított óriási Krisztus-szobrot és a majd’ két kilométer hosszú, 170 méter magas Április 25-e hidat, amelyen anno, 38 éve Renault 4-esünkkel beautóztunk Lisszabonba...