2024. április 20., szombat

Újabb áldozat Johannesburgban

Folytatódik a szerb alvilág dél-afrikai leszámolása

Hivatalosan még nem támasztották alá, kiről van szó, de a belgrádi média tudni véli, egy 51 éves belgrádi szerb férfit öltek meg Johannesburgban, a Dél-afrikai Köztársaságban. Szombaton, fényes nappal történt a gyilkosság. Az ottani News24 hírportál annyit közölt, hogy a dokumentumok alapján „egy kelet-európai illető volt a bűncselekmény áldozata”. A johannesburgi rendőrség sajtófelelőse azt mondta, a férfi a motorkerékpárja mellett állt, amikor egy fekete gépkocsi laparkolt mögötte, két fekete öltözéket, álarcot és napszemüveget viselő férfi kiszállt az autóból, majd sortüzet adott le. A sortűz tényét alátámasztotta a szemtanú is. A tanú elmondta, hogy legkevesebb négy lövést hallott, de lehetett hat is, majd ezt követően felfigyelt a férfira, aki a lövések következtében a földre rogyott. Az első támadó ezután visszaült a gépkocsiba, majd a második támadó leadott még vagy négy lövést. Sokan a helyszínre siettek, hogy segíteni próbáljanak az áldozatnak, kihívták a mentősöket, akik tíz perc alatt a helyszínre értek. A sajtófelelős elmondása szerint a nyomozás folyik, egyelőre még nem tudja a rendőrség, hogy kik az elkövetők és mi lehet a leszámolás indítéka.

A belgrádi média arra emlékeztet, hogy nemrégiben úgyszintén Johannesburgban likvidálták Đorđe Mihaljevićot, szintén szerb állampolgárt, bár a montenegrói Herceg Noviban tartózkodott állandó jelleggel. Gyanították, hogy arannyal és gyémánttal kereskedő vállalatnak a tulajdonosa volt a Dél-afrikai Köztársaságban.

Korábban, 2018 áprilisában, ugyancsak Johannesburgban, megölték Milan Đuričić Mikit, a Željko Ražnatović Arkan ellen elkövetett gyilkosság egyik elkövetőjét. Tavaly júliusban meggyilkolták Darko Kulićot is, aki a horvátországi háborúban a Szerb Gárda nevű alakulat oldalán harcolt.