2024. március 29., péntek

A márciusi ifjakra emlékeztek Zomborban

Az ünneplő közösség (Fekete J. József felvétele)

Az ünneplő közösség (Fekete J. József felvétele)

Az alkalmi ünnepséget a Magyar Polgári Kaszinó szervezte, miként eddig minden alkalommal. Ünnepi beszédet Dr. Karcher Erzsébet, az egyesület elnök asszonya mondott, Orbán Viktor ünnepi köszöntőjét a Szabadkai Főkonzulárus konzulja, Dr. Csige Gábor tolmácsolta. Ezt követően a Kaszinó ifjúsági csoportja mutatott be ihletett zenés-verses összeállítást Juhász Rafael zongorakísérete mellett.

A rendezvény folytatásában a Kaszinó Dalárdájának közreműködése Schweidel József, zombori születésű aradi vértanú mellszobrát koszorúzták meg az egyesület udvarában az egybegyűltek, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, Baja Város Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, a Rákóczi Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Dunatáj Egyesület, és a Magyar Polgári Kaszinó képviselői.

A rendezvényt alkalmi kiállítás is kísérte, a közelmúltban elhunyt, kovácsművész. Benják Sándor hagyatékának a Kaszinónak adományozott alkotásaiból.