2024. április 19., péntek

Múlton nyugszik a jelen és jövendő

Ünnepi megemlékezést tartottak Kúlán

Ragyogó napsütésben tartották meg Kúlán az 1848. március 15-ei megemlékező műsort a katolikus majd a református temetőben. Először a Szent György katolikus templomban msgr. Miocs József és Juhász György esperes plébános megemlékező Istentiszteletet tartottak.

Valka Károly a VMSZ körzeti elnöke, Kozma Lívia az MNT tagja és Goga Zsolt a Népkör MMK a tisztelet virágait főhajtás mellett helyezték el az emlékműnél

Valka Károly a VMSZ körzeti elnöke, Kozma Lívia az MNT tagja és Goga Zsolt a Népkör MMK a tisztelet virágait főhajtás mellett helyezték el az emlékműnél

A helyi Népkör Magyar Művelődési Központ énekkara nyitotta meg a programot Vendel Gyöngyi karnagy vezetésével, majd a Petőfi Brigád Általános Iskola diákjai: Gonczlik Martina, Serzsenka Miklós, Hubert Patrik, Vujmilović Boris és Goga Erik alkalmi összeállitását hallgatták meg a megemlékezők, és mottójuk Arany Jánostól idéztek

,,És vissza nem foly az időnek árja, Előre duzzad, feltartózhatatlanul,,.

Kozma Lívia a VMSZ helyi szervezetének elnöke, ünnepi beszédében kitért az ünnep fontosságára, jelentőségére.

– Évenként kijövünk ide az 1848 -as emlékműhöz, hogy megemlékezzünk mindazokról, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért és fejet hajtunk tetteik előtt, valamint elgondolkodunk azon, hogy ezen tettek hogyan hatnak ránk igy 171 év távlatából is, gondolkodásunkra, hozzáállásunkra, mert ki kell mondani, igenis meghatároznak bennünket történelmünk eseményei. Harcoljuk meg mi is nap mint nap forradalmainkat, mert csak akkor vagyunk erősek, ha egy emberként küzdünk, közös cél vezérel bennünket, megmaradásunk, fennmaradásunk. De ünnepi beszédében kitért még a haza szeretetére és az anyaország által nyújtott szerteágazó támogatásokra is. Köszöntőjét egy Szécsényi idézettel fejezte be. ,,Múlton nyugszik a jelen és jövendő,,.

Msgr. Miocs József és Juhász György esperesplébános ezután megszentelte az emlékművet, majd a megemlékezést a Népkör MMK alklomhoz illő dallamai zárták. A helyi református temetőben folytatódott a szabadságharcra és forradalomra való megemlékezés, ahol szintén koszorúzásra is sor került.