Ez az iskolai kényszerszünet egyedül arra volt jó, hogy egyik nap elhúzzunk fürdeni. Sárát már nem lehet kicselezni, ő észrevette a készülődést. Pepének nem tűnt föl, hogy a ház különböző pontjain megjelent néhány nagyobb táska fürdőköpenyekkel, fürdőruhákkal, egyéb nélkülözhetetlen dolgokkal megrakva, de Sára lépten-nyomon igyekezett felvilágosítani.
A napokban ért villámcsapásként a felismerés: Pepe tavaszra ötéves lesz. Persze, eddig is tudtam, hány éves a gyerekem, csak valahogy, nem is tudom, most fogtam fel, hogy már régóta vége a babakornak, illetve a babás korszaknak. Ráadásul a múlt héten adtam el az utolsó, igazi, kisbabás dolgainkat (bébiőr és esernyőkocsi). Ezzel vége. Fejben is helyére került a dolog, meg a tárgyaktól is megszabadultunk, mintegy jelképesen lezártuk azt az érát.
És, hogy ez mennyire igaz, az a fürdőben derült ki. Peti pontosan tudta, hová óhajt menni először, mit szeretne kipróbálni, és mit nem. Aztán igyekezett úgy intézni, hogy a lányok ne tudják lerázni. (Sárának szerencséje volt, több ismerőse, barátnője is épp ott volt aznap.) Nem számított, hogy mély vízbe mentek, vagy hogy magasról ugráltak a vízbe. Sőt, kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy úszógumi nélkül csobbanjon. Cseppet sem zavarta, hogy nem tud úszni. Vagyis víz alatt már egész ügyesen elboldogul, 2-3 métert meg tud tenni, aztán feljön levegőt venni.
Gondoltam, ekkora tombolás után, amint végzett az ebédjével, el fog aludni, mert eddig mindig így történt. De tévedtem, nem aludt, hanem sietett a lányok után. Azok meg kicsit visszaéltek a helyzettel, elvitték a Kneipp-medencébe. Míg a lányoknak térdig, combközépig ért a hideg víz, addig a kicsinek derék fölé. Örömmel ment velük körbe-körbe, hideg vízből a melegbe, azt hiszem, itt jöttek rá a hölgyek, hogy nem szabadulnak Pétertől.
Sokkal inkább ő szabadult meg tőlük, amikor újra eszébe jutott, hogy ő bizony fagyizna. Lerázta a többieket, megkeresett minket, kialkudta a fagylaltot, kulturáltan, minden malackodás nélkül elfogyasztotta, és ment vissza a többiekhez.
A zembörrel azt játszottuk, hogy megpróbáltuk kívülállóként figyelni a gyerekeket. Érdekes játék volt. Sárán az tűnt fel, hogy az elmúlt időszakban mennyit változott, formálódott külcsínre. Nem mintha ezt otthon nem lehetne észrevenni, csak valahogy itt más volt a környezet, nem a megszokott, és itt feltűnőbb volt a változás. Már majdnem olyan magas, mint én. A keze ugyanolyan hosszú, mint az enyém, a törzse rövidebb, és, szerencsére, nincs deréktájt úszógumija. Pepe olyan sokat nem változott, ő ugyanolyan cingár, mint eddig, csak épp nem mennek már rá a két évvel ezelőtt vásárolt alsók. Megnyúlott a legényke, és ezért tűnik olyannak, mint akin nem fog az evés. Az arca rengeteget változott. Valahogy kisfiúsabb lett, eltűnt minden babás vonás róla. Mégis, a legszámottevőbb változás nem látható, az a buksijában zajlik/zajlott.
Nem lehet olyan könnyen átverni. Még a jól kitalált, ám valótlan történeteket is simán kiszúrja. Nem lehet kiküldeni, hogy nézze már meg, ott vagyunk-e. Sára még mindig sűrűn próbálkozik Peti megvezetésével, de már nem jön össze neki, ráadásul Pepe kikéri magának, nem olyan kicsi ő, hogy ezt bevegye.
Logikusan gondolkodik, nagyon szépen, érthetően tud mesélni, ha valamire rákérdezünk, azt meg tudja magyarázni. Ahogy a fürdőzéskor is érvekkel alátámasztotta, miért is kell neki fagyit vennünk. Ahogyan arról is kiselőadást tartott, miért éppen epres jégkrémet fog választani.
Amin igazán meglepődtem, az az, hogy milyen jól matekozik. Nem arra gondolok, hogy máris gyököt von, mert szó sincs ilyesmiről, hanem arra, hogy magyarázat nélkül rájön, pusztán megfigyeléssel alapvető összefüggésekre.
A pénzt még nem ismeri, de már egyedül jár boltba. A közeli kisboltba jár, ott már ismerik, ő is betéve tudja az utat. Nekünk ez ráfizetés, mert az újságom legalább néhány rágónyi fuvardíjjal jár, de leginkább dinótojást kér a futár a fuvarért. Fogadok, hogy sehol sem vetnek ki ekkora forgalmi adót egy sajtótermékre, mint nálunk. De megéri. Egy önálló nagyfiú a háznál minden pénzt megér.
