2024. március 29., péntek

Vučić elhagyta az Elnöki Palotát

Integetve távozott

A tiltakozó polgárok az elnökség épülete elől a közeli rendőrállomás elé vonultak, ahol követelik a letartóztatott társaik szabadon engedését.

A belügyminisztérium közleménye  szerint a rendőrség több személyt állított elő a tegnapi és a mai események miatt.

Két személyt azért, mert a Szerbiai RTV épületébe motorfűrésszel hatoltak be, egy személyt pedig azért, mert betörte az üveget a közmédia épületének bejáratán. Három személyt pedig hivatali személyek ellen elkövetett erőszak gyanúja miatt állítottak elő.

A mai tüntetésen egy személyt tartóztattak le, mivel rendőrre támadt. 

A tiltakozó tömeg követeli a letartóztatott társaik szabadon engedését.

Aleksandar Vučić valamivel 4 óra után, rendőri kíséret mellett, integetve elhagyta az elnöki hivatal épületét. Délután egy olyan felvételt is közzétett az Instagram közösségi hálózaton, amelyen Nebojša Stefanović belügyminiszterrel sakkozik éppen, azzal az üzenettel, hogy a délutáni tevékenységek előtti pihenőt tartja.