2024. március 29., péntek

Tovább tüntetnek Belgrádban

A bekísért demonstrálók szabadon bocsátását követeli a tömeg

A demonstráló tömeg párbeszédet szeretne az elnökkel.

Boško Obradović, a Dveri mozgalom vezetője elmondta, azért gyűltek össze, hogy Aleksandar Vučić államfő lemondását követeljék. Kiemelte: a Szerbiai RTV-t vissza kell adni a valódi tulajdonosoknak, vagyis a népnek.

Az államfő elmondta, kész a polgárokkal beszélni, viszont az ellenzék képviselőivel nem hajlandó. 

Délután a tüntetők egy része összecsapott  a rendőrökkel az elnöki palota közelében. Az incidensre akkor került sor, amikor odabent Vučić éppen rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a tegnap esti eseményekkel kapcsolatban, vagyis a tüntetők közszolgálati tévébe való behatolásáról beszélt, hangsúlyozván, nem fogja megengedni, hogy eluralkodjon az erőszak.

Aleksandar Vučić szerint a koszovói szerbek az ő pártján állnak és ha kell, Belgrádba jönnek, hogy megvédjék őt. Az államfő kijelentette ugyanakkor, hogy nem fél senkitől és nincs szükség arra, hogy megvédjék. Hisz abban, amiért harcol.

Azt üzente, hogy az elnökség épületében marad, ami a munkahelye. Nem fog elszökni. Délután egy olyan felvételt is közzétett az Instagram közösségi hálózaton, amelyen Nebojša Stefanović belügyminiszterrel sakkozik éppen, azzal az üzenettel, hogy a délutáni tevékenységek előtti pihenőt tartja. Vučić később távozott az elnöki palotából, ekkorra már az az előtt tüntető tömeg is továbbment az egyik belgrádi rendőrőrs épülete elé, ahol a bekísért tüntetők szabadon engedését követelték. A rendőrség épületét műanyag flakonokkal dobálták meg az elégedetlen polgárok. 

Vučić a nap folyamán arra kérte a tüntetőket, hogy ne keveredjenek összetűzésbe.