„Tied vagyok, tied, hazám!

E szív, e lélek”

Faragó Árpád

2019. március 16., 06:07 >> 2019. március 16., 07:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 171. évfordulójára emlékezünk mélységes tisztelettel és nem titkolt büszkeséggel. Igen. Büszkeséggel, mert a nemzet, a magyar nemzet, nagy népek gyűrűjében, szorításában, létét, megmaradását fenyegető veszélyek közepette is megmutatta, hogy egy kis nemzet is lehet nagy, ha összefog. És összefogott. Petőfi egyik ismert szállóigéje, a Honfidal című vers első két sora: „Tied vagyok, tied, hazám!/E szív, e lélek.” kovácsolta eggyé a nemzetet!

A szabadság iránti végtelen elkötelezettség a nemzet egyik jelentős szellemi intézményében, a Nemzeti Színházban is múlhatatlanná/feledhetetlenné tette az 1848-as esztendő márciusának 15-éjét. Ennek a napnak az emlékét igyekszem felidézni:

Bajza József, a Nemzeti Színház akkori igazgatója, négyszer tűzte műsorra Katona Bánk bánját, de csak három előadás lett belőle. Mégis az a negyedik, amely elmaradt, vált a legemlékezetesebbé. Ennek március 15-én kellett volna leperegnie. Eredetileg nem is hirdették erre a napra, a műsor szerint Soulie Két anya gyermeke című drámája került volna színre. De a nagy nap forgataga mindent felborított. Már délben követség kereste fel Bajzát azzal a kéréssel, hogy estére a Bánk bánt tűzesse ki. Bajza szívesen beleegyezett. Meg is indult az előadás, ünnepi hangulatban, de a 11. felvonás alatt az utcai tüntetés becsapott a színház falai közé, a nép betódult a nézőtérre azzal a hírrel, hogy a börtönből kiszabadított Táncsics megjelenik a színházban. Az előadás félbeszakadt, a zenekar a Rákóczi-indulót játszotta, majd az énekesek is felsorakoztak a színpadon, s előbb a Marseillaiset, majd a Hunyadi László opera legkedveltebb részeit énekelte el. Közben Egressy Gábor Petur jelmezét Fekete Atillával cserélte fel, s elszavalta a Nemzeti dalt, ugyanezt Egressy Béni aznap szerzett dallamára a nézőtér lelkes tömege el is énekelte. Ez után a Himnusz hangzott fel. Végül Táncsicsot hiába várták, Jókai a színpadról hirdette ki, hogy a beteg írót szállására vitték.

S itt mondjuk el, hogy a forradalmat követő szabadságharcban részt vettek Thália templomának hűséges tagjai, a színészek. Igen. A színészek. Százhuszonhárom színész megfogadta Petőfi híres Színészdalának felemelő, lelkesítő sorait:

 

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk!

 

És fegyverrel a kezében védte a szabadság szent gondolatát. Egressy Gábor Kossuth toborzási kormánybiztosa volt. Később fiával együtt több csata hőse és sebesültje. Lendvay Márton színész őrnagyként harcolt. Fia, az ifjú, tizenhét éves „Marci” elsőnek tűzte ki az osztrákoktól visszafoglalt Budavár ormára a magyar lobogót, s ezért közhonvédből kapitánnyá léptették elő. Feleki Miklós százados, Tóth József kapitány, Szathmáryné Farkas Lujza pedig még a forradalom alatt a nép élén vitte a magyar zászlót.

(A szabadságharc százéves évfordulójára, 1948-ban, először kaptak Kossuth-díjat a legkiemelkedőbb színművészek. A magyar színészet nagy napján Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, valamint Bajor Gizi és Somlay Artúr, a Nemzeti Színház két kiválósága részesült e rangos kitüntetésben).


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége