2024. március 29., péntek
IN MEMORIAM

Elment a zombori erdőtelepítő

Március 11-én elhunyt Ivan Pavić, a zombori erdőtelepítő. A született zomboriak között aligha lehet olyan, aki Ivan Pavić neve hallatán ne az erdőtelepítésre és a környezetvédelemre gondolna, hiszen évtizedeken keresztül nemzedékek sora tőle tanulta a természet szeretetét.

Húszévesen, technikai titkárként került 1960-ban az erdőtelepítők szerbiai mozgalmához. A társadalmi szervezet még ugyanez év októberében megkezdte a tarvágások újratelepítését, a mezők és legelők revitalizálását, a szélvédő övezetek fásítását. Faiskoláikból évente mintegy hárommillió örökzöld és lombhullató facsemete került ki.

Ivan Pavić alapításától kezdve ösztönzője volt az erdőtelepítőknek, hivatásosan, majd már nyugdíjasként volontőr alapon irányította a fiatalokat a környezettudatos életvitel irányába, melynek során cselekedni kell a környezetvédelem érdekében.

A magyarul is előadásokat tartó zombori erdőtelepítő 1940. augusztus 20-án született Nemesmiliticsen. Megalapításától tagja és önkéntese volt az Erdőtelepítők Mozgalmának, számos helyen fásított, utak mentén, terméketlen talajon, gondot viselt a falvak, vállalatok, az intézmények zöldfelületeiről. Sokan iskolás korukból emlékeznek rá, amikor az erdőtelepítőkkel karöltve együtt gyűjtötték az avart a város közterületein. Tiszteletbeli tagja volt az erdőtelepítők zombori szervezetének, amely 2015-ben felterjesztette a város Októberi Díjára, amelynek odaítélését még 36 intézmény, szervezet, egyesület támogatta. E díj mellett Ivan Pavić számos társadalmi elismerésben részesült az erdőtelepítőknél végzett volontőr munkájáért.