2024. március 28., csütörtök

Utcanévtábla-gyalázás

Keddre virradó éjjel ismeretlen elkövetők piros festékkel ismét befröcskölték a Bölcsészettudományi Kar épülete előtt lévő, Zoran Đinđić meggyilkolt kormányfőről elnevezett utca névtábláit. Hasonló incidens történt a gyilkosság tavalyi évfordulója idején is, ez előtt 2012-ben mocskolták be a névtáblát.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A Demokrata Párt városi szervezete ezúttal is élesen elítélte a történteket: A gyűlölet és a primitivizmus kirobbanása történt, követeljük, hogy az illetékes állami szervek kerítsék kézre és büntessék meg ennek a politikai és civilizációs, erőszakos bűncselekménynek az elkövetőit! A kormányfő gyilkosságának részleteit továbbra is homály fedi, ellenben azt, hogy ki gyalázza meg rendszeresen utcanévtábláját, hogy kik az ötletadók, nagyon is jól tudjuk. Egyértelműen azokról van szó, akik most gyakorolják a hatalmat, és a legfontosabb, felelősségteljes pozíciókat töltik be az államvezetésben. Nem felejtették el Zorant, a demokráciáért vívott harcát, nem bocsájtották meg neki október 5-ét, sem azt, hogy különbözött és jobb volt tőlük – véli Veljko Krstonošić, a Demokrata Párt városi bizottságának vezetője.

A Szerb Haladó Párt természetesen élesen elutasítja a vádat, a városi szervezet közleményét összeállítók úgy értékelnek, hogy a Demokrata Pártot szélhámosok vezetik. – Veljko Krstonošićnak, a Demokrata Párt tanácsnoki csoportosulásvezetőjének kijelentése indokolja meg ezt a minősítést. Ő és párttársai azok, akik kisszámú követőjüknek nem tudnak magyarázatot adni arra, hogy miért álltak el azoktól a programcélkitűzésektől, amelyek megálmodója a meggyilkolt kormányfő volt. Szerbia polgárai 16 évvel a gyilkosság után is várják a választ arra a kérdésre, hogy a gyilkosságot megelőzően a kormány és a Demokrata Párt számos tisztségviselője miért hagyta el az országot? Valószínűleg azt hitték, hogy ezzel alibit tudnak biztosítani maguknak főnökük meggyilkolásának idejére. A Szerb Haladó Párt – függetlenül attól, hogy nem egyezik a néhai kormányfő politikai és ideológiai elképzeléseivel – is nagyon szeretne választ kapni erre a kérdésre. Vajon az a tény, hogy az akkoriban magas rangú, demokrata párti tisztségviselő összejátszott az alvilággal, összefüggésbe hozható azzal, hogy 2003. március 12-e után eladtak mindent, ami ért valamit Szerbiában? Mindannyian ismerjük kapzsiságukat, szerencsére tolvajlásuknak vége lett – olvasható a haladó párt közleményében, amely kitér arra is, hogy éppen azok, akik bizonyítékok nélkül nyilvánosan rámutatnak az utcanévtábla „meggyalázóira”, azok állnak a vandál tett hátterében. – Ötletek hiányában, a párt végének árnyában csakis incidensekkel tudják magukra felhívni a figyelmet a küszöbön álló, parlamenti választások előtt. Reméljük, hogy a nép hamarosan véleményt mondhat majd eredményeinkről, és a szemétdombra hajítják őket – üzenik a haladók.