Fiattal a romákhoz

Autót és laptopot kapott ajándékba az óbecsei inklúziós csapat

feró

2019. március 13., 22:15 >> 2019. március 13., 23:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Egy Fiat Tipo személygépkocsit kapott ajándékba Óbecse, a járművet a városok és községek állandó konferenciája (SKGO) adományozta a roma inklúzióval foglalkozó mobil csapatnak. Az Európai Unió által támogatott inklúziós program keretében összesen 30 autót adtak át ugyanennyi városnak és önkormányzatnak azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a roma közösségek körében terepmunkát végző csapatok dolgát. Hasonló adományban részesült többek között Versec, Szabadka, Nagybecskerek, Palánka és Ruma is. Az autó mellett a mobil csapatok egy-egy laptopot is kaptak.

A projektumban résztvevők azért járják a roma családokat, hogy jobb együttműködés alakulhasson ki a helyi intézmények és a roma közösségek között. A terepmunkát végző személyek elmondása szerint sok roma egyáltalán nem szerepel a nyilvántartásokban és nincs személyi igazolványuk sem – ők lényegében láthatatlanok a társadalom számára. A velük való kapcsolatfelvétel azonban nem volt hiábavaló: ebben az iskolaévben több mint 300-an iratkoztak be általános vagy középiskolába, sőt egyetemre is, és közülük 35 felnőtt élt a Második esély elnevezésű funkcionális képzés lehetőségével.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége