2024. április 18., csütörtök

VMDP: Támogatjuk az Orbán-kormány politikáját

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt közleménye

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyet az alábbiakban változtatások nélkül, teljes egészében közlünk:

Fenn áll a veszélye annak, hogy Európa szétzúzásának folyamata – nem utolsó sorban a betelepítéseket támogató, mesterségesen is szított migránsválság miatt – közel jutott ahhoz a ponthoz, amely után visszafordíthatatlanná válik egy olyan válság, amelynek következtében korábbi időkben világbirodalmak szűntek meg. Magyarország csak kitartó küzdelem árán vonhatja ki magát a fenyegető veszélyek alól, s csak akkor, ha összefogazokkal a politikai erőkkel, amelyek hasonlóan ítélik meg kontinensünk helyzetét.  Biztató, hogy a mai Magyarországot azok irányítják, akik válságos időkben is meg tudják találni a kivezető utat.

Orbán Viktor kormányfő eddigi tevékenységével, több évtizedes következetes magatartásával többször tanújelét adta az ország vezetéséhez nélkülözhetetlen erkölcsi és intellektuális adottságainak, államférfiúi képességeinek. Ő volt az, aki 1956-os forradalom leverése után először meg tudta fogalmazni és ki merte mondani, hogy a nemzet sorsának jobbra fordulásához mindenekelőtt  meg kell szabadulni a megszállóktól. Majd, immár kormányfőként, élve a kétharmados parlamenti többség nyújtotta eséllyel, sikeresen hozzálátott Magyarország gazdasági talpra állításához.

Mindezek érdekében folyamatosan nem csekély személyes és politikai kockázatot kellett vállalnia. Ujjat kellet húzni a világ egyik legerősebb hadseregével, a Szovjetunióval, majd szembe kellett fordulni a gazdasági megszállóval, a Nemzetközi Valutaalappal is. Mindehhez éleslátásra, bátorságra és kiválóan megválogatott munkatársakra volt szükség, és meg kellett találni a szövevényes külpolitikai konstellációban a mindenkori szövetségeseket is. Nekünk, külhoni magyaroknak legalább ennyire fontos, hogy Magyarország immár nemcsak lélekben, hanem a hétköznapi gyakorlatban is kiáll érdekeink védelmében. Ennek legfontosabb, kézzel fogható formái a kettős állampolgárság  megszerzésénekszabad, nem csak a kiválasztottak számára biztosított lehetősége, a kisebbségi társadalmak felemelését célzó  gazdasági támogatás, kulturális intézményeink istápolása és a határon túlra is kiterjesztett családtámogatási rendszer.

Számunkra tehát egyáltalán nem közömbös, hogy az EU-s parlamenti választások során melyik politikai tábor fog felülkerekedni: az Európa tényleges érdekeit  védő, az esztelen bevándorlást ellenző Orbán Viktor és szövetségesei, vagy hazai és nemzetközi ellenfelei.

Mi, vajdasági magyarok a legközvetlenebb módon is érdekeltek vagyunk Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP  sikerében mind a hazai, mind pedig az európai gazdasági és politikai csatatereken. Mert ami most dúl, az háború: nemcsak az eszmék, de az érdekek kíméletlen harca, amit meg kell vívni, és amelynek során veszíteni nem szabad.

„Cum Deo, pro Patria et Libertate!” - áll a VMDP közleményében.