2024. április 20., szombat

Miből telik a pazar életre?

Átfésülik azoknak a vagyonát, akik felhívják magukra a figyelmet

A Köztársasági Képviselőház idei tavaszi ülésszakán foglalkoznak a honatyák a vagyon eredetéről szóló törvénnyel, és ha elfogadják, akkor 12 évre visszamenőleg ellenőrzik, honnan származik a ma fényűző életet élők vagyona. A kormány által a parlament elé utalt javaslat szerint az a vagyon érdekli majd a jogszabály alapján eljáró illetékeseket, melyet a tulajdonosa 2007. január 1-je óta szerzett. Az időpontot a javaslattevők azzal magyarázzák, hogy az adóhatóság e dátum óta rendelkezik az adókötelesek jegyzékével, illetve a rájuk vonatkozó adatbázissal.

A Prva televízió annak járt utána, vajon a törvény alkalmazása nyomán a jövőben másként tekint-e a társadalom a pazar életmódra, a sokmilliós luxusautókra, épületekre, lakásokra. Minden attól függ, hogy a tulajdonos igazolni tudja-e a birtokában levő ingatlanok eredetét.

„Megvizsgáljuk, vajon törvényesen jutottak-e bevételeikhez, tettek-e adóbevallást, s ha tettek, az megfelelt-e a tényállásnak” – jelentette ki Nela Kuburović igazságügyminiszter. A politikusoknak, funkcionáriusoknak, üzletembereknek és más vagyonos személyeknek tisztázniuk kell majd a hatóságok előtt, hogy összhangban van-e életmódjuk a hivatalos jövedelmükkel.

„Az adóigazgatóság keretében külön egységet hozunk létre, kezdetben ezt mintegy 20 adófelügyelő alkotja. Ők kiképzésen vesznek részt, s maguknak is be kell jelenteniük vagyonukat a Korrupcióellenes Ügynökségnél – magyarázta Kuburović.

Ha például valakinek 2018. január 1-jén 20 000 eurója volt, és 2018 folyamán hivatalosan havi 60 000 dinárt keresett, az év végére pedig már 50 000 euróval rendelkezett, annak a törvényjavaslat szerint meg kell magyaráznia, miféle számítás alapján keletkezett egy év alatt az újabb 30 000 euró. Az ilyen személy bűnvádi feljelentésre számíthat, és akár 75 százalékos adót kell fizetnie az illegális úton szerzett vagyon után. Gazdasági kommentátorok szerint egyébként éppen ezen a ponton lehetnek bizonyos korrekciók a javaslatban.

– Szerintem a 75 százalékos adó rendben van, de csak akkor, ha a törvényhozók adnak egy évet arra, hogy mindenki bejelenthesse, megmutathassa, mivel rendelkezik, és ha kell, kifizesse a 20-30 százalékos pótadót. Utána mindazt, amit nem törvényes úton szerzett, keményen megadóztatja az állam – mondja Božo Drašković, a belgrádi Bankakadémia szakértője.

A hamarosan megszülető törvény alapján ellenőrzik az ingatlanokat, az értékpapírokat, a vállalati részesedéseket, a járműveket, a bankbetéteket és a készpénzt mindazok esetében, akikről bebizonyosodik, hogy három év leforgása alatt a hivatalos bevételen túl több mint 150 000 euróval növelték a vagyonukat.