2024. április 19., péntek

Horizontális hatalomjáték vertikális ráhatással

Marija Lukić és Milutin Jeličić ügyénél aligha van jelenleg hitelesebb kórképe a szerbiai társdalomnak, illetve az annak minden szegmensét átszövő hatalmi viszonyoknak. A néhány hónappal ezelőtt kirobbant botrány kapcsán több visszásság gyanúja is felmerült: mindenekelőtt a hatalommal való visszaélés, illetve ezzel összefüggésben a nepotizmus, a szexuális zaklatás, a terror, a gőg, a fenyegetés és a korrupció gyanúja. Mostanra úgy Marija Lukić, mint Milutin Jeličić szimbólummá vált: előbbi a helyi hatalomgyakorlónak minden szinten kiszolgáltatott áldozat szimbólumává, utóbbi pedig a megélhetési politikusé, aki éppen aktuális párthovatartozását kihasználva valósítja meg gátlástalanul önös érdekeit, természetesen mindig mások kárára. Marija Lukić egy a sok közül, de Milutin Jeličić is egy a sok közül. Hiszem, hogy ilyesmit állítani nem túlzás, mint ahogyan abban is biztos vagyok, hogy szinte mindannyian ismerünk legalább egy-egy „Mariját” és „Milutint”. A történet egyik tragédiája az, hogy a Marija Lukićhoz hasonlóak sokkal többen vannak, mint a Milutin Jeličićtyel hasonszőrűek, mégis előbbiek azok, akik tűrnek és hallgatnak.

SZEX, MINT ELŐLEG

„Ba..ás nélkül nincsen előléptetés?”; „Egyesek számára van, mások számára nincsen” – ez a két szöveges üzenet szemlélteti a leghitelesebben, hogy milyen szinten zajlott a kommunikáció Milutin Jeličić, azaz közismertebb nevén Jutka, Brus polgármestere és Marija Lukić, Jutka titkárnője között. Ezt megelőzően – Marija Lukić elmondása szerint – sok minden történt. Jutka már az első, a polgármesteri hivatalban megejtett állásinterjú során tapizta az akkor munkanélküli, kétgyermekes nőt, miközben polgármesteri minőségében három munkahelyet is felajánlott neki. Választhatott, hogy az önkormányzatban, Jutka „pártjában” – akkor ez az Új Szerbia volt –, vagy a férfi magánvállalatában szeretne dolgozni, de azzal a feltétellel, hogy betagosodik a pártba. Habár a teljes történet és annak részletei roppant érdekfeszítőek, röviden legyen elég annyi, hogy onnantól, hogy Marija Lukić titkárnői feladatokat kezdett ellátni a polgármester mellett, folyamatos zaklatásnak volt kitéve: Jutka keze rendszeresen elkalandozott, légyottra invitálta a nőt – nem virágnyelven –, és üzenetekkel bombázta – két év alatt összesen 15 ezerrel.

Amikor a nő megfenyegette, hogy feljelenti, Jutka, ismét csak szöveges üzenetben, közölte vele: „Csak nyugodtan, szívem, engem Aleksandar Vučić védelmez.” Miután a nő mégis feljelentette – később a feljelentéshez hat másik nő is csatlakozott, elmondásuk szerint Jutka mindannyiukat hasonló módon zaklatta az állásinterjúk alkalmával, sőt, egyikükkel közölte, hogy „a szex a munkahely előlege” –, Jeličić azonnal elbocsátotta, megfenyegette, majd később polgármesterként döntést hozott a nő férje fodrászszalonjának a lebontásáról. A fenyegetés azóta is folytatódik – állítólag azok a személyek hozhatók összefüggésbe a nő fenyegetésével, akik a gyanú szerint tavaly év végén Kruševacon összeverték Borislav Stefanović baloldali politikust. Marija Lukić feljelentése nyomán mostanra megkezdődött a büntetőeljárás a brusi Alapfokú Bíróságon – szemérem elleni erőszak és nemi zaklatás címén –, ám a nő nem sok jóban reménykedik, mivel elmondása szerint a településen nemcsak az összes közvállalat vezetőjének a tisztségét Jutka rokonai töltik be, hanem például a helyi ügyész is közeli hozzátartozója. Habár a bűnvádi feljelentéshez hat másik nő is csatlakozott, a vádiratban csak Marija Lukić jelenik meg sértettként. A polgármester a Szerb Haladó Párt nyomására nemrégiben – nyolc hónappal a botrány kirobbanását követően – bejelentette a sajtónak lemondását – nem erkölcsi okokra hivatkozva, hanem azért, „hogy védelmezze pártjának elnökét az ellenzék támadásaival szemben –, ám a lemondó nyilatkozat egyelőre nem érkezett meg a helyi képviselő-testületbe.

A KISKIRÁLY ÉS A SZEGÉNY NŐ

Az esetet több szemszögből is megközelíthetjük. Összpontosíthatunk a helyi kiskirályra, aki feudumként tekint az általa irányított településre, annak minden erőforrására, beleértve ebbe az embereket is. Akivel kapcsolatban nem vagyunk biztosak abban, hogy mi a tragikusabb: az, hogy majdnem két évtizeden át visszaélésekkel hozható összefüggésbe, mégis hatalmon maradhat, vagy az, hogy funkcionálisan analfabéta – legalábbis erre utalnak szöveges üzenetei –, ám ez nem akadálya a polgármesteri tisztség betöltésének.

Történetünk kiskirálya tipikus pártváltogató köpönyegforgató, aki üzletemberi pályafutását a Mirjana Marković vezette Jugoszláv Baloldal (JUL) holdudvarának a közelében kezdte – állítólag ezért nem ítélték el abban a büntetőeljárásban, amely alkoholos ital hamisítása, pontosabban hivatali visszaélés címén indult ellene –, majd a miloševići éra leáldozását követően betagosodott a Velimir Ilić vezette Új Szerbiába, ahonnan 2017-ben átigazolt az SZHP-be – s vitte magával az ÚSZ teljes községi képviselő-testületi frakcióját. 2007-ben is bűnvádi feljelentést tettek ellene annak gyanújával, hogy polgármesteri tisztségével visszaélve 40 millió dinárral megrövidítette a helyi költségvetést. A Marija Lukić-üggyel egy időben a belgrádi sajtó sokat foglalkozott a Pančić-csúcson jogtalanul kiépített vendéglátóipari létesítménnyel is. Az építésügyi minisztérium, amelyik tavaly szeptemberben tett Jeličić ellen bűnvádi feljelentést, bizonyítékok birtokába jutott, hogy Brus polgármestere, visszaélve hivatali helyzetével, valamint elkövetve a befolyással való kereskedés bűncselekményét, az építési engedélyek kiállításához szükséges dokumentáció meghamisítására utasította a felhatalmazott önkormányzati hivatalnokot, ezzel lehetővé téve az építkezést a természetvédelmi területen. Amikor a sajtó azzal kapcsolatban találgatott, hogy vajon miért védelmezne Aleksandar Vučić államfő, az SZHP elnöke egy, 16 ezer lelket számláló község polgármesterét, Marinika Tepić, az Új Párt képviselője azon véleményének adott hangot, hogy éppen az utóbbihoz hasonló visszaélések okán, mivel ezek az esetek többségében az SZHP-hez közel álló „beruházókkal” hozhatók összefüggésbe.

Ha Marija Lukićot állítjuk a történet központjába, az átlagos szerbiai nő mintapéldánya jelenik meg előttünk. Gazdaságilag kiszolgáltatott, aminek okán hosszabb ideig tűri a szexuális zaklatást, emiatt pedig annyira sérül a lelke, hogy orvosi kezelésre szorul – erről azoknak az „ismeretlen elkövetőknek” köszönhetően értesülhettünk, akik jogtalanul nyilvánosságra hozták a nő pszichiátriai kezeléséről szóló orvosi dokumentációt; a bántalmazásról ugyanilyen hosszú ideig hallgat, ám amikor végre megnyílik, azzal kénytelen szembesülni, hogy nemcsak a helyi önkormányzat vezető tisztségviselői, hanem hozzátartozói közül is többen – egyebek mellett a férje – megpróbálják lebeszélni a bűnvádi feljelentésről, „mert úgysincsen esélye és még kárt is okoz a családnak, és mi van, ha Jutka valóban az államfő védelmét évezi”; lesütött szemmel magyarázkodik, hogy amikor első alkalommal ért hozzá a polgármester, semmilyen tekintetben nem volt kihívó, sem ruházata, sem sminkje, de a viselkedése sem. Marija Lukić levélben kért segítséget Zorana Mihajlovićtól, aki nemcsak a kormány alelnöke, hanem a nemek közötti esélyegyenlőségi koordinációs testület elnöke is, de az államfőnek is írt, mert, mint elmondta, az volt a benyomása, hogy mindketten elítélik a nőket érő bárminemű bántalmazást. Választ soha nem kapott, vagyis indokoltan feltételezhetjük, hogy vannak egyenrangú, egyenrangúbb és kevésbé egyenrangú nők. Nem mintha ez annyira meglepő lenne a hatalom azon összetételének a részéről, amelynek egyik tagja – Zoran Đorđević munkaügyi miniszter – tavaly Jovan Dučićot idézve a következőképpen gratulált nőnap alkalmából: „A nő nem képes tisztelni, csak szeretni. A nő nem igényli, hogy tiszteljék, ehelyett szeretetre vágyik. A nő azt hiszi, hogy ha túlságosan tisztelik, akkor nem szeretik. Minden nő a gazdagokat szereti, mert a nő mindig szegény. A nő nem a szép, az okos, a jó és a gyengéd férfinak hódol be, hanem az erősnek.”