2024. április 19., péntek

A szeretet és a pozitivitás ereje

A szabadkai Gyermekszínházban vasárnap mutatták be A szépség és a szörnyeteg című előadást

Vasárnap este bemutatóra került sor a szabadkai Gyermekszínházban, A szépség és a szörnyeteg című, látványos, zenés produkciót tekinthette meg a közönség. Villeneuve meséje nyomán az előadást Csató Kata rendezte, a dramaturg Szabó Attila volt, a díszlettervezők pedig Csató Máté és Tóth Eszter.

Csató Kata Szigetmonostoron él, Budapesten tanít, de már több ízben is dolgozott a szabadkai Gyermekszínházban. Elmondása szerint A szépség és a szörnyeteg nagyon fontos mese, a lányoknak és a fiúknak egyaránt:

– A lányoknak segít abban, hogy megértsék a körülöttük levő világot, a fiúknak pedig azt sugallja, hogy bízzanak önmagukban, és merjenek szeretni. Habár nem tartozik a kedvenc meséim közé, kiváltképp a Disney-változat nem, de az üzenete nagyon fontos, és beszélni kell róla. Az elmúlt időszak izgulással telt, hogy az óriási díszletek idejében elkészüljenek, de szerintem a színházakban nem létezik nyugodt próbafolyamat. Viszont ezúttal is nagyon jól együttműködtünk a színészekkel, és a munka kreatívan telt. A bemutató is jól sikerült, érdeklődő volt a közönség, a gyerekek figyelték az előadást, és a felnőtteket is magával ragadta. Az igazgatónő azt tervezi, hogy szerb változata is készüljön – tudtuk meg a rendezőtől.

Az előadás szereplői Gál Elvira, Greguss Zalán, Fridrik Gertrúd, Budanov Márta és Kocsis Endre voltak. A szépség szerepében Gál Elvirát láthattuk:

– Sokszor játszottam királylányt, de ebben a szerepben, mondhatni, lubickoltam. Csodálatos a darab szövege, az előadás pedig nagyon jó színészi lehetőségeket kínál. Ezt a munkát csak élvezni lehetett. Úgy gondolom, hogy ebből a meséből a gyerekek kitartást és pozitivitást meríthetnek – mondta a lapunknak Gál Elvira.

A szörnyeteget Greguss Zalán játszotta:

– Kezdetben nem tudja kimutatni a szeretetét, viszont a történet nagyon szépen fokozódik, és a szörny egyre jobban megnyílik. Az előadás készítése során sokat beszéltünk arról, hogy milyen is ez a figura, vajon az idő múlásával megcsömörlött-e vagy még él benne a remény, és bízik az átok feloldásában. Korábban is dolgoztunk már Katával, és ezúttal is remekül együttműködtünk. Nagyon odafigyel a színészekre. A színpadon egy dobozszerű maszk van a fejemen. Nem sokat lehet benne látni, ezért a mozdulatokat illetően fontos volt a pontosság. Számomra ez jelentett kihívást – fejtette ki Greguss Zalán.

Az előadás zeneszerzője Bakos Árpád, aki a produkció előtt hangszerbemutatót tartott a gyerekeknek, hogy ezáltal is bevezesse őket a színház varászlatos világába. Többféle furulyát, dorombot és kobozt szólaltatott meg, a gyerekek pedig nem csupán ráhangolódtak a mesére, de egy dalt is megtanultak énekelni:

– A kisebbek igencsak fogékonyak a hangszerekre, szeretik kézbe venni, megtapogatni és kipróbálni is. Ilyen bemutatók alkalmával az is előfordulhat, hogy a hangszerekkel való találkozás meghatározhatja némely gyerek életét, felkeltheti az érdeklődését a hangszerek iránt, és a jövőben akár zenész is válhat valakiből – mondta Bakos Árpád.