2024. április 20., szombat
ZENTA

Önállóságot kaptak a sportklubok

Kedden délelőtt a zentai városháza Andruskó termében hivatalosan is átadták Zenta község sportszervezeteinek a 2019-es évre szóló támogatási szerződéseket. Az eseményen Danilo Popov, az önkormányzat sportfelelőse köszöntette a megjelent képviselőket, ezt követően Czegledi Rudolf polgármester mondott beszédet. „A köszönet és a biztatás ideje ez egyben. A köszöneté, mert hálásak lehetünk az edzőknek és a tornatanároknak, hogy Zentának ennyi és ilyen kiváló sportolói vannak, s a biztatásé, mert ezzel a támogatással is ösztönözni szeretnénk a klubokat arra, hogy folytassák eredményes munkájukat” – mondta Czegledi.

Az önkormányzat idén több mint 25 millió dinárral támogatja az egyesületeket. Az elmúlt időszakban a legnagyobb vitát az edzők fizetése váltotta ki, hiszen 2019-től a finanszírozásban nincs elkülönített rész a trénerek munkabérére. Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajakklub edzője lapunknak elmondta, hogy ennek a tervezetnek vannak jó és rossz oldalai egyaránt. „A klubok önállóságot kaptak, nyitottá vált a rendszer, így nincsenek kiemelt edzők. Mindegyik egyesület maga dönti el, mire költi a pénzt, a pontozásos szerkezet pedig arra sarkall minket, kajakosokat, hogy még jobb eredményeket érjünk el, ezáltal nagyobb támogatási összeget harcoljunk ki magunknak. Ami kritikaként megfogalmazható, az a pontrendszer keretösszegével kapcsolatos, mert szerintem erre kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni, azaz megnézni, hogy ki milyen sikereket ért el, s ennek alapján jutalmazni őket. Ha idén a pontrendszer alapján szétosztott pénzmennyiség csak egymillió dinárral lenne több, mindenki elégedetten vélekedne a határozatról” – nyilatkozta Fehér.

A különféle alapítványoknál, szervezeteknél való pályázás a jövő finanszírozási módja lehet, ugyanakkor Fehér Csaba megjegyezte, hogy a nagyvállalatok és a magánszemélyek részéről csekély mennyiségű donáció érkezik. Ez alól egyedül a Tisza Automotive Kft. jelent kivételt, amely a héten Györe László zentai teniszező riói tornagyőzelmének is emléket állított a város központjában.