2024. április 18., csütörtök

Putyin nem veheti el az internetet - így demonstrált több ezer orosz az online szabadság védelmében

Ezrek tüntettek ma Oroszország több városában az ellen a törvénytervezet ellen, amelynek alapján az országot lekapcsolhatnák a globális internethálózatról válsághelyzetek esetében.

Az Oroszország Libertariánus Pártja (LPR) által szervezett fővárosi megmozduláson résztvevők száma különböző források szerint 6500 és 15 ezer között volt. A fővárosi tüntetők a Szaharov sugárúton gyűltek össze, a rendőrség elkerítette a környéket. A szervezők beszédeket mondtak, és olyan jelmondatokat skandáltak, mint például "el a kezekkel az internettől".

A moszkvaihoz hasonló megmozdulásokat tartottak Voronyezsben és a távol-keleti Habarovszkban is. Szentpéterváron egy maréknyi aktivista vonult az utcára, ez a megmozdulás azonban az előzőekkel szemben nem bírt a hatóságok engedélyével.

Az OVD-Info civil szervezet szerint a rendőrség őrizetbe vett az eseményt előkészítő 16 aktivistát, az esemény után pedig további 13 embert. A rendőrség ezzel szemben nem számolt be őrizetbe vételekről.

Az orosz parlament március 13-án tárgyalja második olvasatban azt a törvénytervezetet, amely szigorúbb internetszabályozást irányoz elő, a törvényhozók indoklása szerint azzal a céllal, hogy megakadályozza a beavatkozást külföldről. Ennek értelmében például Oroszországot lekapcsolhatják a globális internethálózatról válsághelyzetekben, vagy például egy kibertámadás esetén. Egyes orosz médiumok egy "online vasfüggönyhöz" hasonlítják a javaslatot, amelyet bírálói szerint az eltérő vélemények elhallgattatására használhatnak fel.