2024. április 19., péntek

Szerbia nem felejti el nemzeti érdekeit

A pátriárkával tárgyalt az államvezetés

Iréneosz szerb pátriárkával tárgyalt ma Aleksandar Vučić államfő, Ana Brnabić miniszterelnök és Ivica Dačić külügyminiszter.

A találkozó után az államfő elmondta, hogy tájékoztatta a pátriárkát a koszovói történésekről, és mindig hajlandó lesz meghallgatni a pravoszláv egyház véleményét és állásfoglalását is.

Vučić úgy fogalmazott, ismertették a tényeket, azt, hogy Szerbia milyen nehéz helyzetben van jelenleg, és hogy ez a helyzet mennyi veszélyt rejt. Utalt arra, hogy tévedtek azok, akik azt gondolták, Szerbia a fejlődés érdekében elfelejti nemzeti érdekeit.

A pátriárka elmondta, hogy fontosak a találkozók az ország vezető politikusai és az egyház között, és javasolta, hogy gyakrabban cseréljenek véleményt, főként a Koszovót érintő problémák kapcsán.