2024. április 18., csütörtök

Megtisztítják a Csontkápolnát

Csehországban legalább 50 ezer elhunyt ember csontjaiból készült a nevezetesség – Belső berendezését kizárólag emberi maradványokból készítették

Megkezdődött a közép-csehországi Kutná Hora külvárosában található híres Csontkápolna csontjainak megtisztítása a kápolna 2014 óta folyó, tíz évre tervezett teljes felújításának részeként. Tomás Král vezető régész szerint a kápolna oldalain lévő négy nagy piramis csontjainak megtisztítása aprólékos, nagyon időigényes munka lesz, várhatóan több hónapig tart. A restaurálás teljes költségét mintegy 55 millió koronára becsülik.

– Minden egyes csont a kiemelés után egy papírdobozba kerül, amelyen bejelölik a pontos helyét. A megtisztítás után a számozás alapján újra össze kell majd rakni a piramisokat. Nagy probléma, hogyan helyettesítsük azokat a csontokat, amelyek megsérültek – nyilatkozta a régész. Vít Mlázovsky, a felújítási projekt vezetője azt mondta, hogy elsősorban a piramisok alján lévő csontok egy része deformálódott és sérült.

Szerinte csak a tisztítási munkák során tudják majd pontosan megállapítani, hogy mit is bírnak ki tulajdonképpen az évszázadok óta egy helyen fekvő csontok. Szakértők megállapították, hogy a csontokat helyenként kikezdte a penész, és kedvezőtlen számukra a kápolna magas nedvességtartalma is. A műemlék a munkálatok idején is látogatható, a felújítást ugyanis nagyrészt a belépők árából fedezik. A Csontkápolna a kelet-csehországi régió egyik leglátogatottabb nevezetessége.

A kápolna a helyi Mindenszentek templomának része, és szinte minden belső berendezése emberi csontokból, a becslések szerint legalább 50 ezer elhunyt maradványaiból készült. Szakértői becslések szerint a kápolna négy piramisában és a falak mentén csaknem 50–60 ezer emberi koponyát és mintegy 420–450 ezer egyéb emberi csontot helyeztek el. A Csontkápolna mai formája a 18. század elején jött létre, amikor a cisztercita rend kolostorához tartozó kápolnát felújították.

Miután a kápolna a 19. században a magyar főúri családokkal is rokonságban álló Schwarzenberg család tulajdonába került, Frantisek Rint fafaragó elkészítette csontokból a cseh–német arisztokrata család címerpajzsát is, amely a kápolna egyik leglátványosabb eleme. A címer, a kereszt, a csillárok, a harang és több más csontból készült belső berendezés már átesett a restauráláson.