2024. április 19., péntek

A Csíki sört nem Apatinban töltik

Egy ideje a vajdasági sörkedvelők is megkóstolhatják a „tiltott” erdélyi italt

Michael Palin angol komikus, író mondta egyszer, hogy egy napfelkelte üdítőbben hat az ember kedélyállapotára, mint bármi más. A hideg sör kivételével.

Szűkebb pátriánkban ezerféle sört kortyolhat nap mint nap az ember, egy ideje pedig tartományunk kisebb boltjaiban és szórakozóhelyein egy vállalkozó kedvű zentai fiatalembernek köszönhetően a megjelenésekor óriási vihart kavart Tiltott Csíki sörrel is felfrissíthetjük magunkat. Bővíz Szilárd magyarkanizsai középiskolai tanári állását feladva döntött úgy, hogy tartományunk területén is népszerűsíteni kezdi az erdélyi hűs árpalevet.

Bővíz Szilárd (Horváth Zsolt felvétele)

Bővíz Szilárd (Horváth Zsolt felvétele)

Gyakorlatvezető tanárként ugyanis belátta, hogy nem lesz jó vége a diákszám folyamatos csökkenésének, és az órák számáért folyó küzdelemben sem akart részt venni, s így elsőként kérte, rakják ki az iskolából, majd pedig eldöntötte, hogy belefog valamilyen vállalkozásba.

– Egész életemben mindig is feltaláltam magam, üzleteltem valamivel, s nem álltak távol tőlem az extrém ötletek sem – ecsetelte, s megemlítette azt is, hogy korábban a topolyai Capriolo segítségével kerékpárra szerelhető motorokat is forgalmazott, ami nem is ment rosszul, de a törvényes rendelkezések miatt kénytelen volt felhagyni vele. Magával a sörrel, technológiai feleslegként, a nagyvilágot járva kezdett el foglalkozni, s Németországban utazgatva megismerkedett a minőségi sörökkel is. A Saar-vidéken élő gyógyszerész barátjával annyira belehabarodtak az egészbe, hogy utazásairól hazatérve saját söröket is elkezdett főzni, amelynek sikere láttán saját sörfőzde megnyitásán is gondolkozni kezdett. Elmondása szerint csak azért nem vágott bele ebbe az üzletbe, mert belátta, hogy a jelenleg hatályban lévő szigorú rendelkezések miatt csak egy bizonyos szintig lett volna képes eljutni, s kisvállalkozóként a minőséget is nehezen tudná tartani, a nagyobb kaliberű vállalkozáshoz pedig több százezer eurónyi összeget is be kellene fektetnie berendezésekbe, a HCCP beszerzésébe, így viszont nagyon nehéz lenne nyereséget termelnie.

Ugyanakkor a kézműves sörökkel való ismerkedés során az erdélyi sör gyártóival is összehozta a sors, akik szimpatikus, életerős csapatként mutatkoztak be, s megállják a helyüket a nagyvilágban. Szilárd az első erdélyi útja során a Csíki sörgyárába is ellátogatott, ahol azt tapasztalta, hogy lényegében ez az a történet, ami számára teljesen megfelel, és az ő jelleméhez is közel áll, hogy egy nyitott, más gondolkodású, nem a szokványos utakat járó, de a hagyományokat azért ápoló, jókedvű és lendületes társaság része legyen, s hogy egy szerethető terméket forgalmazzon. Márpedig Szilárd szerint a Tiltott Csíki sör minden tekintetben szerethető termék. Mint mondta, annak ellenére, hogy ki sem látszottak a munkából, az erdélyi gyárban rendkívül szívélyesen, mosolyogva fogadták, s bemutatták neki a gyárat.

– Valódi csapatmunka zajlik ott, ami számomra nagyon lényeges, mert csapatban dolgozni sokkal könnyebb mint egyedül. A nyugati rendszereknek is ez az alapja. Sokak szerint a Nyugat csak rosszat hoz, de ott is nagyon jó dolgok vannak, s ezeket kell az itthoniaknak is megmutatni. Erdélyben, úgy érzem, hogy hozzánk képest ilyen tekintetben előrébb vannak, s tanulnunk kell tőlük – hangsúlyozta.

– Sajnos Vajdaságra jellemző, hogy könnyen elszomorodunk, s egy kicsit lehúzzuk egymást, még ha a másiknak jó kedve is van. Ezzel szemben, amikor a Nyugatot, vagy éppen a Keletet bejárod, jó kedvvel jössz haza, s ameddig az erőd bírja, a barátaidat és a kollégáidat is igyekszel rávenni a mosolygásra. Én ezt az erőt tartani akarom, tovább akarom vinni, és ezt a jókedvet másoknak is át akarom adni, s lényegében ezzel a sörrel is ezt igyekezem tenni – magyarázta beszélgetőtársunk.

Szilárdék egyébként sokáig titokban tartották elképzelésüket, s csak miután a szükséges engedélyeket megszerezte, akkor kezdte népszerűsíteni az italt, amivel óriási sikert aratott. A fiatalember szerint sikerének az a titka, hogy az emberek igénylik a minőséget, senki sem akar bóvlit vásárolni, s ahogyan ez érvényes a ruházati termékekre, ugyanez vonatkozik az élelmiszerre és a sörre is.

A fiatalember egyelőre tartományunk északi részét járja az itallal, s ez idáig számos pozitív visszajelzést kapott, s annak ellenére, hogy kézműves sörről van szó, az árával is elégedettek a vásárlók.

– Nagyot tévednek azok, akik szerint a Csíki nem kézműves sör. Korlátozott mennyiségben tudjuk csak megvásárolni, és szó sincs arról, hogy Erdélyben a csapból is Csíki folyik – válaszolta, amikor napilapunk munkatársa megemlítette neki, hogy vannak, akik kétségbe vonják az ital kézműves voltát. Beszélgetőtársunk elmesélte, hogy a cég képviselőivel előre le kell tisztáznia, hogy mennyit s miképpen is hozhat be belőle.

– Hozzájutni sem olyan egyszerű ehhez a sörhöz – jegyezte meg, majd pedig hozzátette, hogy annak is örülhet, hogy ezen az áron be tudja szerezni, mivel más kézműves söröket jóval drágábban forgalmaznak. Példának okáért a szabadkai kézműves sörözőkben 250 dinárba kerülnek a legolcsóbb italok, de vannak olyanok is, amelyeknek üvegjéért 500–1000 dinárt is ki kell fizetni. Ugyanakkor a legtöbb szórakozóhelyeken elvétve kaphatók kézműves főzésű sörök.

Szilárd elmondta, legegyszerűbb volt bádogdobozos kiszerelésű söröket forgalmazni, de a közeljövőben üveges is kapható lesz majd, s természetesen a kínálatot is bővíteni szándékozzák, jövő télen pedig áfonyalikőrökkel és erdélyi gyógyfüvekkel gazdagított alkoholos italokkal is bővítik a választékot. Beszélgetőtársunk szerint egyébként a Tiltott Csíki annyira jó minőségű alapanyagokból s vízből készült, hogy az élelmiszer-forgalmazási engedélyt gond nélkül megkapták, s Szilárd azt a vidékünkön elterjedt híresztelést is cáfolta, miszerint ezt a sört is valójában Apatinban töltik.

– Hidd el, be tudom bizonyítani, hogy a Hargita aljából, hatszáz kilométert utazik a Tiltott Csíki sör – jegyezte meg nevetve a zentai fiatalember, aki beszélgetésünk végén azt is elmondta, hogy az erdélyi sört az erre vevő szórakozóhelyek mellett kizárólag kis boltokban forgalmazzák, a nagy üzletláncokat pedig szándékosan elkerülik. Ezekkel ugyanis nagyon nehéz megfizettetni a terméket.

Ezért számítanak a kereskedők jelentkezésére, és persze ő is felkeresi őket, de mivel tartományunk területén egyelőre egymaga végzi ezt a munkát, így lassú ez a folyamat, ám lassú víz partot mos – jegyezte meg végül.

No de miért is „Tiltott” (a) Csíki?

A Lixid Project Kft. csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúrájában gyártott Bock típusú sör megjelenésekor óriási vihart kavart. Ezt követően ugyanis a Ciuc Premium védjegy tulajdonosa, a Heineken Romania pereskedni kezdett, mivel úgy vélte, hogy a Csíki gyártói az ő szellemi tulajdonát használják. Lényegében a Csíki Sör szóvédjegyet támadták meg (szembeállítva a Ciuc Premium szóvédjeggyel), valamint az ábrás védjegyet is, amit azonban már nem a Ciuc Premiummal állítottak szembe, hanem a 2014-ben Romániában bejegyzett Csíki Prémium szóvédjeggyel. Annak ellenére, hogy a román hatóságok és az Európai Védjegyhivatal is elutasította a Heineken keresetét, illetve óvását, a 2017. január 27-én a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletet hozott, amely szerint az Igazi Csíki Sör néven forgalmazott termékek gyártását meg kell szüntetni, a meglévő készleteket pedig a forgalomból visszavonni és megsemmisíteni.

Az ítélet után a cég a korábban Igazi Csíki Sörnek nevezett terméket Igazi Tiltott Sör néven kezdte forgalmazni. Lénárd András, a csíkszentsimoni sörgyár tulajdonosa szerint politikai ítélet született, amely a nemzetiségét felvállaló kisebbségi vállalkozást akarja ellehetetleníteni. Az ítéletet követően Magyarországon fideszes és jobbikos képviselők és Hódmezővásárhely önkormányzata a Heineken cég elleni bojkottra szólították fel a lakosságot, a magyar kormány törvényjavaslatot terjesztett elő az önkényuralmi jelkép használata Magyarországon büntetőjogi szankciójának tárgykörében, a Heineken sörének a védjegye vörös csillagot is tartalmaz.

A jogi huzavona végül 2017 márciusának végén a felek megegyezésével ért véget, amelynek értelmében a „Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek”. A megegyezés részeként a Csíki Sörmanufaktúra terméke nevében elhagyta az „Igazi” megnevezést, s innentől Tiltott Csíki Sör márkanéven folytatták tovább a sör forgalmazását. A kis sörmanufaktúra küzdelméről a New York Times is beszámolt. (Felhasznált forrás: Wikipédia)