2024. április 19., péntek

Alkométereket kapott a zombori rendőrség

A helyi önkormányzat és a zombori rendőrkapitányság hagyományosan szoros együttműködése keretében a város közlekedésbiztonsági tanácsa felszerelést adományozott a kapitányságnak. A drogteszt-berendezésből és öt alkométerből, vagyis elektronikus alkoholszondából álló, 1,2 millió dinár értékű adományt Antonio Ratković polgármester-helyettes adta át.

Dmitrašinović, Ratković és Glumac (Fotó: Fekete J. József)

Dmitrašinović, Ratković és Glumac (Fotó: Fekete J. József)

–  Ezt a felszerelést voltaképpen a lelkiismeretlen gépjárművezetők vásárolták meg a rájuk kirótt büntetésekből. A közlekedési rendőrséggel az idén is több akciónk lesz, fényvisszaverő mellényeket osztunk ki a falusi óvodások között, minden elsőszülött gyermek autóba szerelhető babaülést kap ingyen, az idén száznál több gyermekülést ajándékozunk a szülőknek. Tervben van egy újabb körforgalom kialakítása a városközpontban, és újragondoljuk a kerékpárutak hálózatát a városban – hallottuk Ratkovićtól.

Saša Dmitrašinović rendőrkapitány megköszönte az adományt, majd kiemelte, hogy a rendőrség indítványozta a helyszíni drogteszt-készülék beszerzését, mivel a közlekedésbiztonsági törvény tiltja a járművezetést ittas állapotban, de bódult állapotban se ülhet senki kormánykerék mögé. Az utóbbi polgárok kiszűrésére alkalmas a most vásárolt, utolsó generációs, az Európai Unióban is használatos eszköz.

– Az alkométerek is utolsó generációs eszközök, az eddiginél sokkal több mintát vehetünk segítségükkel, és lehetővé válik, hogy minél több ittas vezetőt kiszűrjünk és kizárjunk a közlekedésből. A drogtesztet az idei évtől kezdve használjuk először. A készülék a pszichoaktív szerek hét csoportját ismeri föl, és összesen 73 ismert narkotikumot mutat ki. A készülék mobil, bármilyen időjárási körülmények közepette használható, s ami a legfontosabb, megbízható. A sofőr nyálmintájából 3–5 perc alatt mutatja ki az eredményt, ami bizonyító értékkel bír a bíróság előtt. Ha a járművezető nem ismeri el a kimutatott eredményt, vérvételre küldik. A sofőrök ugyanúgy vissza is utasíthatják az alko- és a drogtesztet, ilyen esetben viszont a közlekedési rendőrség úgy tekinti, mintha a teszt a legmagasabb részegségi fokot vagy bódultságot mutatta volna ki – magyarázta Milan Glumac, a közlekedési rendőrség parancsnoka.