2024. március 28., csütörtök

Családok hétvégi akadémiája

Több hétvégén át tartó tanácskozássorozat a Kátai-tanyán a 3+ szervezésében

Közgyűlés alkalmával összegezte az elmúlt évi tevékenységét a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesülete a hétvégén.

A Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében elsőként Slađana Marković Basta, az igazgatóbizottság elnöke az egyesület pénzügyeiről tartott beszámolót. Tót Gabriella, a szervezet elnöke és Cservenák Kancsár Izabella igazgatóbizottsági tag a tavaly megvalósított programokról, kirándulásokról, illetve a közeljövő aktivitásairól szólt.

– Mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött, ennek egyik elismeréseként vehettük át a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének díját decemberben. A közelmúltban pedig megünnepeltük a házasság világnapját, a VANCSESZ-szel karöltve, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával, ekkor jubiláló házaspárok hosszú éves kitartását köszöntük meg. Több alkalomra tervezzük, és március utolsó előtti hétvégéjén, 23-án és 24-én startolunk a kishegyesi Kátai-tanyán a Családok hétvégi akadémiájával – ismertette a 3+ elnök asszonya, Tót Gabriella, majd elmondta azt is, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél átadott nyertes pályázatunknak köszönhetően a rendezvény nyilvános előadásain szakelőadók közreműködésével olyan témákkal is foglalkoznak, mint a sérült gyermek elfogadása a családban, a függőségi betegségek, a meseterápia varázslatos hatása, a személyiségfejlődés támogatása, illetve nőgyógyászati kérdésekben is kérik a hölgyek és a kiskamaszok figyelmét. A 3+ közgyűlésén napirenden szerepelt még az éves tagsági díj, amit 500 dinárban határoztak meg családonként. Beszámoló hangzott el arról is, hogy a topolyai önkormányzattal egyeztetés folyik, mivel ígéretet kaptak egy egyesületi székhelyre. Továbbá a nagycsaládosok számára kedvezményt nyújtó, országos szintű Ponosna kartica – „Cena minus za 3+” elnevezésű vásárlási támogatási akcióhoz történő csatlakozáshoz is várják a topolyai hivatalos szervek közreműködését. Slađana Marković Basta indítványára új igazgatóbizottságot választottak a jelenlevők. Az elnök Cservenák Kancsár Izabella, helyettese Szél Tipold Lídia lett, további tagjai pedig: Balázs Horváth Kinga, Mátéffy Katica, Újházi Teodóra.