2024. április 20., szombat

Csak Krajinović jutott táblára

Szerbiának négy képviselője lesz az Indian Wells-i táblán. Novak Đokovićhoz, Györe Lászlóhoz és Dušan Lajovićhoz a csütörtökre virradó hajnalon a zombori Filip Krajinović is csatlakozott, ami nem sikerült a 18 éves Miomir Kecmanovićnak.

A selejtező döntő körében Krajinović nagyszerűen nyitott a litván Ričardas Berankis ellen, 50 percnyi játék után ugyanis 6:3, 3:0-ra vezetett. Ekkor állt be a törés, Filip háromszor is leadta az adogatást, végül 5:5-nél még volt lelkiereje egy újabb breakhez, amit lépes volt megőrizni. Krajinović ma az 1. fordulóban a csaknem 5 évvel idősebb kazah Mihail Kukuskinnal találkozik, ami az első meccsük lesz. Ha nyer, a zombori teniszező a 2. fordulóban a formán kívüli belga David Goffinnel játszik, akit nemrég Montpellier-ben már legyőzött.

Kecmanovićnak is minden adott volt a feljutáshoz, az ismeretlen, bár nem teljesen naiv ellenféltől, a ranglistán 217. amerikai Marcos David Girontól kezdve. A belgrádi rosszul nyitott, azonnal elveszítette az adogatást, de 3:3-nál egyenlített, majd 6:5-nél két szettlabdát hagyott ki, amit a rövidítésben pótolt. A második játszmában Kecmanović háromszor volt breakelőnyben, de valamennyi alkalmat azonnal elrontotta, majd ellenfele újabb jó fogadójátékával veszített. A döntő játszmában az amerikai 5:4-es vezetéséig az adogatók nem hibáztak. Ekkor Kecmanović két breaklabdával szembesült, és hárított is, tüstént elnyerte Giron kezdőütését, és a meccsért adogatott. Az előnyt megint elveszítette, majd a meccs második rövidítésében már alárendelt szerepben volt.

Sokkal kevésbé volt drámai Aleksandra Krunić meccse az amerikai tini Amanda Anisimova ellen. A szerb az első kilenc játékot elveszítette, majd 0:6, 0:3 után csak szépítésre volt már ereje.

Amikor a táblán elhelyezték a selejtezőből feljutottak nevét, a világelső Novak Đoković megtudta, hogy valószínűleg szombaton az amerikai Bjorn Fratangelo és a svéd Elias Ymer csatájának győztesével játszik a második fordulóban. Az este a kazah Julia Putincevával játszott Babos Tímea, ma kezd Dušan Lajović a japán Taro Daniellel, és mint Đoković, a másik két kiemelt, Györe és Fucsovics is csak szombaton vagy vasárnap lép pályára.