2024. március 28., csütörtök

Új beruházók érkeznek Szerémségbe

Országjáró körúton az államfő és a kormányfő

Az elmúlt időszakban tett törekvéseknek köszönhetően napjainkban Mitrovicán 7 százalékos, Inđiján pedig 4,1 százalékos munkanéküliségről beszélhetünk – emelte ki Ana Brnabić kormányfő, a Szerbia jövője országjáró körút során. Hozzátette, nem volt ez mindig így, hiszen korábban Szerémség területén a munkanélküliség 39 százalékos volt, ma viszont Szerémségben a legalacsonyabb a munkanélküliség az egész országban.

A kormányfő és Aleksandar Vučić államfő ma a szerémségi körzetet járta be. Brnabić felszólalásában Mitrovicán kiemelte, hogy nemrégiben még a Mitros húsgyár, a helyi hajógyár, vagy akár a Srem Šid húsfeldolgozó üzem a csőd szélén állt, ma viszont már a külföldi piacra termel. Mindezt Ana Brnabić szavai szerint Aleksandar Vučić hitével, munkabírásával és fegyelmezettségével sikerült elérni. Ma már a kínai, a török és az egyiptomi piacra is termelnek.

Aleksandar Vučić felszólalásában kiemelte, hogy az elmúlt 4-5 évben 18 új gyárat nyitott meg Szerémség területén. Inđija, Mitrovica és Ruma jó úton halad, de még további beruházók érkezésére számít. Iskolákat, óvodákat és egyészségügyi intézményeket újítanak fel, hogy a polgárok saját településükön maradhassanak.

Aleksandar Vučić a platform kapcsán kijelentette, Szerbia nem fogadja el a Pristina által felállított feltételeket. Mindig is a kompromisszumos megoldásért szálltak síkra, de nem engedi meg, hogy megalázzák Szerbiát.

Kitért arra, hogy a hét évvel ezelőtt aláírt brüsszeli megállapodásban foglaltaknak Szerbia eleget tett és ugyanezt várták el a koszovói partnerektől is. Ők viszont egy új platformot szavaztak meg, amely Vučić szavai szerint a Balkánon várható katasztrófa első lépése.

Kiemelte, azt várják el Szerbiától, hogy feleljen az albán nők ellen elkövetett erőszak, az albán lakosság felett elkövetett erőszakos cselekmények miatt, illetve minden bűncselekményért kártérítést fizessen Koszovónak. Vučić elmondta, a feltételek megalázóak Szerbiára nézve, és mit kapna cserébe? Azt, hogy Koszovó megbocsátja Szerbia bűneit és elismerje Szerbiát, mint államot.

– Ezzel világosan tudtunkra adták, hogy nem kívánják folytatni a Belgrád–Pristina párbeszédet – mondta Vučić.