2024. március 28., csütörtök

Korábbi spanyol utánpótlás-válogatottat igazolt a Vidi

Joan Campins személyében korábbi spanyol utánpótlás-válogatott játékost szerződtetett a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő MOL Vidi FC.

A klub honlapjának beszámolója szerint a 23 éves szélső védő a Mallorcában kezdett futballozni, majd az FC Barcelonában nevelkedett, játszott a katalán klub B-csapatában. Később kölcsönben a Real Zaragozában szerepelt, legutóbb pedig a másodosztályban, az FC Reus együttesét erősítette, ott az elmúlt nyáron járt le a szerződése.

"Az élet kényszerített rá minket arra, hogy az átigazolási időszak zárulta után igazoljunk egy új hátvédet, hiszen Fiola Attila, valamint rajta kívül a védelemből korábban Mocsi Attila és Tamás Krisztián is kiesett sérülés miatt" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.