2024. március 28., csütörtök

Vučić: Jól halad a nyomozás az Ivanović -gyilkosság ügyében

Lassan, de biztosan halad előre a nyomozás Oliver Ivanović meggyilkolásának ügyében és remélem, hogy az elkövetkező időszakban kimondhatjuk az elkövető nevét is - mondta Aleksandar Vučić szerb elnök a bori körzetben folytatott a Szerbia jövője elnevezésű országjáró kampány során.

Azzal kapcsolatban, hogy a napokban megvádolták azzal, hogy köze van az Ivanović gyilkossághoz Vučić a következőket mondta: csak folytassák ezt tovább. Tudják ők, hogy ki tette. Már hallottam ezeket a meséket és nem tudom megmondani, hogy milyen borzasztó volt számomra az ami történt. Különösen azért, mert közel álltam Oliver Ivanovićhoz, nem mint azok, akik most őt védelmezik és ezt bizonyítani tudják a családtagjai is. Aleksandar Vučić azt is kihangsúlyozta, hogy ha a KFOR nem végzi jól a munkáját Koszovóban, hogy megvédje az ott élő szerbeket lesz más, aki megteszi helyettük. Azt üzente nekik, hogy nem kell félniük. Vučić arra az újságírói kérdésre is válaszolt, hogy a 2004-ben történt koszovói etnikai zavargások holnapi évfordulója és a megemlékezés alkalmával megismétlődhet-e az ami akkor történt vagy bízni lehet a KFOR-ban. Nekünk megfelelő együttműködésünk van a KFOR-ral, de az utolsó pristinai akció, Marko Đurić letartóztatása, valamint a Gazivode incidens után kevésbé hiszünk nekik, de fenntartjuk a kommunikációt, fejlesztjük és építjük tovább a  kapcsolatokat. Hisszük, azért vannak ott, hogy megvédjék és megőrizzék az ottani szerb közösséget -nyilatkozta a szerb elnök.