2024. április 20., szombat

Tizenötödik kormányellenes tüntetés Belgrádban

Újabb egy az öt millióból elnevezésű tüntetés Vučić kormánya ellen

A tüntetők 6 órakor a Bölcsészettudományi Kar épülete előtt gyülekeztek. A tiltakozókhoz a Néppárt alelnöke és Siniša Kovačević dramaturg szólt.


Siniša Kovačević kihangsúlyozta: a belgrádi polgárok a bolondok városában élnek, ahol az újévet augusztustól márciusig ünneplik, Koszovóval kapcsolatban pedig kiemelte az egyetlen megoldás az ügyben az lenne, ha Vučić távozna.
A polgárok ezt követően tiltakozó sétát tettek a fővárosban. A tömeg a Szerbiai Rádió és Televízió székháza előtt két órára elbarikádozta annak bejáratát, ezzel próbálva újabb nyomást gyakorolni a médiaházra. A tiltakozók a tüntetések sorozatában többször is megfogalmazták elégedetlenségüket és követelték a vezetőség leváltását, mivel szerintük a közmédium nem tesz eleget a feladatának, egyoldalú és nélkülöz mindennemű objektivitást. Az első tüntetést a fővárosban tavaly december 8-án tartották meg. Azóta Szerbia és Vajdaság egyre több települése csatlakozott a tiltakozásokhoz.