2024. április 16., kedd

Az OECD rontotta világgazdasági előrejelzését

Rontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi viták és a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok csapást mérnek a globális kereskedelemre és a vállalatok tevékenységére.

A szerdán közzétett időközi gazdasági előrejelzésben a párizsi székhelyű szervezet szakértői úgy becsülik, hogy idén 3,3 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a világgazdaság a 2018-ban elért 3,6 százalék után. A 2019-re vonatkozó prognózist 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékkal rontották a tavaly novemberi előrejelzéshez képest.

Különösen jelentősen romlottak az euróövezet, azon belül is Németország és Olaszország gazdasági kilátásain, valamint Nagy-Britanniáén, Kanadáén és Törökországén.