2024. április 16., kedd

Eljárás hat zombori igazgatóval szemben

A Korrupcióellenes Ügynökség megerősítette, hogy eljárást indít közvállalatok, illetve közintézmények élén álló hat zombori személlyel szemben.

Dejan Kubatov, Dragan Dodić és Milena Rackov-Kovačić nem tett adó- és jövedelembevallást, ezért az Ügynökség adat- és információgyűjtést indít, hogy kiderüljön, az érintettek megsértették-e a korrupcióellenes törvényt. Ugyanilyen eljárás indul Ljubomir Filaković, a Szociális Központ egykori megbízott igazgatója ellen, akit időközben leváltottak erről a tisztségről, és helyébe Mihajlo Škorićot nevezték ki, aki ugyancsak elmulasztotta az adó- és jövedelembevallást. 

Dejan Kubatov a bezdáni Vodovod közvállalat igazgatója 2017 óta, előtte ugyanitt volt megbízott igazgató. A Diákotthon igazgatója, Dragan Dodić csaknem két és fél éve nem adott számot vagyonáról és jövedelméről, és nem kevesebbet késik az elszámolással a Milan Konjović Galériát vezető Milena Rackov-Kovačić. A két utóbbi személy 2016 ősze óta áll vezetői beosztásban az intézmények élén.

A korrupcióellenes törvény kijátszásának feltételezett gyanújának eloszlatása érdekében indít vizsgálatot az ügynökség Darko Kosanovićnak, a Dr. Radivoj Simonović Közkórház megbízott igazgatóhelyettesének ugyanilyen mulasztása miatt, nemkülönben Mihajlo Nestorović színházigazgatóval szemben, aki legutóbb 2010 januárjában „jelentkezett” az ügynökségnél, akkor a Laza Kostić Művelődési Központ igazgatója volt.

Legnagyobb változást anyagi helyzetében a Parkolószolgálat vezetője, Gordana Vulović jelentette be, vagyona 2014 novembere és 2018 februárja között egy 84 m2-es, négyszobás lakással, két, 2006-os évjáratú Fiat Punto és egy 2010-es Dacia Duster gépkocsival gyarapodott. A zombori közvállalatok és közintézmények igazgatói közül egyedül Jasmina Bobić, a Vodokanal kommunális közvállalat igazgatónője jelentette be banki megtakarítását.