2024. április 18., csütörtök

Csókán is elűzték a telet

Szabadtéri táncház és fánk is várta a farsangolókat

Kicsik és nagyok töltötték meg a csókai művelődési ház színháztermét, hogy végre elűzzék a telet.

Fotó: Balázs Andrea

Fotó: Balázs Andrea

A Csóka Művelődési és Oktatási Központ szombat délután megrendezett hagyományos farsangi mulatságán Habram Bence, a Rákóczi Szövetség Csókai Ifjúsági Szervezetének tagja népi mulatságunkról olvasott fel ismertetőt, majd felléptek a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület legkisebb énekestehetségei, a Gyöngyvirág gyermekkórus, valamint a Topogó néptánccsoport. Az énekes-zenés műsort a zentai Sarkantyú citerazenekar összeállítása zárta, majd az előadók és a közönség együttesen az udvarra vonult, ahol – a hagyományokhoz híven – elégették az erre előkészített kiszebábot. Gazsó Tibor vezetésével táncházat tartottak az égő máglya körül, majd a szervezők minden egyes résztvevőt fánkkal kínáltak meg. Mint minden évben, a gyermekek most is nagy lelkesedéssel vettek részt a télűzésben.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.