2024. március 28., csütörtök

Timmermansra cserélik Junckert a plakátokon

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke helyett Frans Timmermans szocialista alelnök kerül a magyar kormányzati plakátokra.

Orbán Viktor a Welt am Sonntag német lapnak azt mondta, március 15-e után kerülnek utcákra az új hirdetések az európai szocialisták EB-elnök jelöltjének fotójával.

A kormányfő szerint azért van erre szükség, mert Soros György szerepe az európai politika alakításában nem hagyható figyelmen kívül, és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans Soros szövetségese.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton azt írta a Twitteren, hogy csak március 15-éig tartott volna a legújabb plakátkampány. Ezzel reagált arra, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje egy lapinterjúban azt mondta: „Orbán Viktornak abba kell hagynia Brüsszel-ellenes kampányát, és bocsánatot kell kérnie tetteiért."

Az Európai Néppártban múlt héten összegyűlt a kellő számú kezdeményezés ahhoz, hogy napirendre vegyék a magyar kormánypárt kizárását a pártcsaládból. Az Euronews értesülése szerint újabb pártok is csatlakoznak a kezdeményezéshez, köztük egy görög párt.

A magyar ellenzék is tiltakozott a kampány ellen. A DK a Nemzeti Választási Bizottságnál tett feljelentést az akció miatt, az MSZP pedig az Állami Számvevőszéktől követelte: vizsgálják meg, miként lehet, hogy a kormány közpénzből a Fidesz EP-választását támogatta.