2024. március 29., péntek

Szombaton nyílt nap

A látogatók betekintést nyerhetnek a Műszaki Szakfőiskola mindennapjaiba

A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola szombaton 10 és 14 óra között nyitja meg kapuit az érdeklődő középiskolások és szüleik, illetve azok előtt, akik még nem döntötték el, hogy hol szeretnének továbbtanulni. A esemény kapcsán hétfőn sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Nataša Aleksić, a Szabadkai Városi Tanács oktatással megbízott tagja, dr. Fürstner Igor, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója, valamint dr. Zlatko Čović, az intézmény igazgatóhelyettese adott bővebb tájékoztatást a rendezvényről.

Nataša Aleksić elmondta, hogy a nyílt napra nemcsak a végzős középiskolásokat, a harmadik osztályosokat és a diákok szüleit várják, hanem bárkit, akit érdekel a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán folyó munka. Mivel Szabadka a duális oktatás egyik úttörőjének számít, azok, akik az intézmény mellett döntenek, tanulmányaik elvégzése után könnyedén el tudnak helyezkedni a város ipari zónájának gyáraiban.

A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola a következő tanévben öt hároméves alapképzési szakiránnyal várja a jövendőbeli hallgatóit. Továbbra is lesz informatika, gépészet, elektrotechnika, mechatronika és műszaki kommunikációs menedzsment szakirány az intézményben. Ezeken összesen 200 férőhely lesz, és 160 elsőéves hallgató tanulhat majd az állami költségvetés terhén – mondta Fürstner Igor a hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy befejeződött a szakfőiskola jelenlegi szakirányainak akkreditációs folyamata, és az intézmény vezetősége átadta a dokumentációt további öt hároméves alapképzési szakirány és egy informatikai mesterképzés akkreditációjára.

Zlatko Čović elmondta, hogy a szombati nyílt napon az érdeklődőket körbevezetik a főiskola tantermeiben, laboratóriumaiban és a hallgatói kuckóban. A látogatók beszélgethetnek az intézmény tanáraival és a diákparlament képviselőivel. Bemutatkoznak azok a cégek, amelyekben a főiskola hallgatói szakmai gyakorlatukat töltik. A következő tanév szakirányain kívül az érdeklődők a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán folyó projektekről is bővebb tájékoztatást kapnak. Ezenkívül miniállásbörze is várja azokat, akik szombaton ellátogatnak az intézménybe.