2024. március 29., péntek

A Tisza összeköti a szegedi és az újvidéki egyetemet

Vízi túrákat és más turisztikai programokat szerveznek a Tisza két oldalán. A Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem közös megállapodása azért jött létre, hogy a magyar, valamint a szerb egyetemisták a Tiszával kapcsolatos természeti és kulturális ismereteiket élményszerűen bővíthessék.

A két egyetem közös projektje a vízi turizmus ösztönzése, valamint a szerb és a magyar közös kulturális örökség és hagyomány megismertetése céljából jött létre. Az idegenforgalmi programcsomag kifejezetten a Tisza menti települések fejlődését segíti elő, hiszen megteremti a lehetőségét annak, hogy a turisták a vízen közlekedve meglátogassák az adott településeket, igénybe vegyék az ottani szolgáltatásokat, és közben természetesen az egészséges életmódnak is hódoljanak.

Az Újvidéki Egyetem az ökoturisztikai értékeket és a rekreációs lehetőségeket dolgozza ki, hogy az ne csak a programban szereplő egyetemisták, de bárki számára elérhető legyen. Ezért különféle turisztikai kiadványokat jelentetnek meg. A Tisza vajdasági szakaszának nagyon sok ártere, védett területe, értéke van, ezért a rekreáción kívül ökoturisztikai értékeket is fel tudnak vonultatni az odalátogatók számára. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a magyarországi hallgatók megismerjék a Tisza völgyén kívüli idegenforgalmi értékeket Vajdaságban.

A jövőben közös vízi túrákat, programokat szerveznek a határon innen és túl, így nemcsak a szegedi, de a vajdasági fiatalok is megismerhetik a Tisza másik oldalát. A közös tapasztalatcseréből a két ország turisztikai és sportképzésben részt vevő hallgatói profitálhatnak a leginkább.