2024. április 19., péntek
A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ

Átok

Jobb téma pillanatnyi hiányában a szerb sajtó még manapság is előveszi az 1992-es olimpia felső okokból elmaradt kosárlabdadöntőjét, az első és egyetlen igazi amerikai Dream Team, valamint minden idők legjobb európai válogatottja, a Dušan Ivković vezette Jugoszlávia annyira várt meccsét. Az ország erőszakos és közös erővel történt szétrombolása miatt az 1989-ben és 1991-ben fölényesen Eb-t, 1990-ben pedig vb-t nyert YU-válogatott több kis nemzeti csapatra bomlott, amelyek közül kettő, a szerb és a horvát ideig-óráig tartani tudta a helyét a világélvonalban, mivel többségben ők alkották azt a nagy csapatot. Barcelonában így Horvátország játszott olimpiai döntőt az USA-val, négy évvel később Atlantában a szerbek Jugoszlávia álnéven próbálkoztak sikertelenül egy szerényebb képességű, de akkor is túl erős amerikaiak ellen. Utóbbi meccsnek volt egy előjátéka, az 1995-ös athéni Eb, amelyre Szerbia a nemzetközi zárlat után – és a horvátok leplezetlen elégedetlenségére – a kiskapun jutott ki, majd meg is nyerte. Akkor történt meg, hogy a horvátok átvették a bronzot, utána pedig tiltakozás jeléül kivonultak, mielőtt még a szerb csapat dobogóra lépett volna.

Azt követően Szerbia egészen a megnyert 2002-es vb-vel bezárólag elég eredményes volt, következett 2009-ig egy bosszantóan rossz időszak, majd az újabb érmek, így a szerb csapat jelen pillanatban az olimpia, a vb és az Eb hivatalos ezüstérmese. Horvátország viszont 1995 után egyetlen világversenyen sem lett dobogós, amit náluk egyes körökben az athéni átoknak neveznek. Mintha ennyi nem lenne elég, a horvát kosárlabdát a múlt hétvégén minden eddiginél nagyobb csapás érte: nem jutottak ki az idei vb-re, és nagy szégyenként könyvelték el, hogy a selejtező hajrájában a lengyelektől és a magyaroktól is kikaptak. Furcsa selejtező volt ez, amelyet a FIBA a józan ész ellenére rendelt el, hisz a válogatottak zöme nem számíthatott az NBA-ben és az euroligás csapatokban szereplő játékosokra, ezért Szerbia is csak nehezen, az utolsó meccsen szerzett vb-vízumot.

Horvátországban most torkuk szakadtából szidják a kapitányt és a honi szövetség teljes vezetőségét, pedig a probléma másutt keresendő. Ezt állítja az egykori híres kosaras, Dino Rađa, a szövetség szakbizottságának még tisztségben levő elnöke. Ő például másik kapitányt óhajtott szerződtetni, de sem horvát, sem külföldi szakember – a csábító anyagi háttér ellenére – szóba sem akart állni vele, az ellen pedig a horvát szövetség nem sokat tehet, hogy a klubokban gyatra munka folyik, hogy nincsenek többé nagy tehetségek, akik a válogatottat újra a nemzetközi magaslatokba lendítenék.

Bízzuk azonban a horvát és a magyar kosárlabdát is a gondviselőikre. Ha ugyanis a korosztályos bajnokságokat vesszük alapként, és úgyszintén a klubok miatt, nagyon hasonló problémákkal szembesülhet a szerb is, amely azonban – különösen teljes felállásban – az idei vb-n még komoly éremesélyes lesz.