„Mintha az egész életem mással történt volna. Más járt a Hágliba pecázni, más turkálta föl a hatalmas tölgyek alját Cili nénivel gomba után kutatva, más puszilta meg Icuka nedves száját, miközben a fölnőttek verték a blattot a szabó asztalán. Mintha más írta volna ezeket a történeteket.”
A hetvenöt éves Gobby Fehér Gyula írói munkásságának 55 évét öleli fel ez a Forum Könyvkiadónál megjelent, öt fejezetcím alá sorolt (Vendég, Újvidéki sorozatfilm, Ragadós, fekete sár, A fekete lepel, Halvány, sárga fény), 224 novellát tartalmazó válogatáskötet. A Mintha más írta volna című kiadvány tartalmát kilenc elbeszéléskötetből összeállított novellák képezik, melyek tematikailag is igen szerteágazóak, „a disszociált világ és az embereket a valóságtól elszakító fóbiáik ábrázolásától kezdve az életbevágóan tragikomikus helyzetek megjelenítésén át egészen a szinte már féktelen humorral elbeszélt események közvetítéséig” – írja Fekete J. József a kötet utószavában.
Gobby Fehér Gyula a vajdasági magyar novellairodalom egyik meghatározó alakjaként 1963 óta publikál elbeszéléseket, rövidtörténeteket. Bori Imre meghatározása szerint korai novelláiban elmosódottak a valóság részleteinek a határai, a realitások mesés, illetve rettenetes, kísérteties jellegükkel vannak jelen, hősei a szürreálisnak azokon a területein mozognak, amelyek ugyan nem veszítették el a valóságos tájra emlékeztető vonásaikat, mégsem érvényesülnek bennük „földi” törvények, mintha egy parabolisztikus sivatag vándoraiként léteznének.
Elbeszélésgyűjteményeiben nemcsak világok hanem műfaji köztességek között mozgó darabok is találhatók. Ezek a rövidtörténetek a novella mint műfaj kereteinek feszegetéseire vállalkoznak. Hózsa Éva A novella Vajdaságban (2009) című tanulmánykötetében műfajteremtésre vállalkozó, látomásos, a bontás stragtégiáját felvállaló szövegeknek nevezi ezeket az írásokat, kiemelve a Táncoló lavina, avagy 33 rácsodálkozás (2006) c. kötet remekeit. „A kötet egyik kiemelkedő »rácsodálkozása« a montázstechnikát alkalmazó Idegen isten előtt című, amelyben Péter és Laci játéka révén egy kőből egy lehetséges kőszobor konstruálódik, majd a fiúk távozásakor ismét magára marad. Egy kő inspirálja a képzelet időben sűrített és tudatosan megszakított játékát, miszerint ez a kő egy idegen isten szobra lehetett volna, aki elvesztette híveit, most viszont a kő a fiúkban új papokra talál, ezért monoton szertartásszöveget találnak ki, idegen módján körbetáncolják, imádják a követ, távolodva még valamiféle tanulságot is levonnak a fiúk: »A kőisten megbüntet minden gyávát.«” (H. É. i. m. 154. p.)
Gobby Fehér Gyula életművében „az újvidéki Telep irodalomba épülő világának” történeteit örökíti meg novelláiban, mindeközben végig úgy érzi, mintha az élet filmjének kockái körülötte és nélküle peregnének a vásznon: „Én csak szájtátva bámulom mindazt, ami történt, s közben múlik körülöttem az élet, szerencsére unatkozni nincs idő, mert újabb történet kezdődik, valaki azt is majd megírja, mintha maguktól születnének ezek az esetek, s magától alakulna könyvvé a róluk szóló szöveg.”
