2024. március 28., csütörtök

Éltetni és életben tartani a nyelvet

Terényi Kelemen Éva:„Újvidék formált azzá, aki lettem ”

Sokan felfigyelnek rá és csodaként értékelik: képes egyszerre több nyelven gondolkodni és egyik nyelvről mágusként átváltani a másikra, gondolkodás nélkül szólni egy harmadik nyelven a kagylóba, vagy 4-5 nyelvű társaságban azonnal fordítani, ha sántikál a kommunikáció. Ritka adottság! Az újvidéki Terényi Kelemen Éva hat nyelv birtokában ízlelgette a szavakat, miközben hol erre, hol arra csatangolt, járta a világot: Európa, Ázsia, Afrika, Európa. Éva – nyelvtanár, fordító-tolmács – jelenleg Kecskeméten él, sokoldalú arca, csillagvillogású tekintete több helyszínen is felbukkan, hátizsákjából kincseket varázsol elő. Kirakja ajándékait elénk. Édes anyanyelvünk kincseit úgy tudja vegyíteni, hogy felismerésekre ösztönzi közönségét, mondókájának muzsikáló sorai a fülnek szólnak, és a táguló értelemnek. Ahogyan anyja dédelgeti csecsemőjét, gyermek a szüleit, úgy gondozza nyelvünket. Elmondása szerint a nyelvoktatást fiatalító szérumként is használja.

– Nyelvtudásomnak köszönhetem a betevő falatot, de munkám egyben a hobbim is, ezért nem érzem nehéznek és fárasztónak. Az utazások mindig is magukba szippantottak: könnyű tájékozódással, széles skálán mozgó emberi kapcsolatokkal és gördülékeny kommunikációval jutalmaztak, még ma is megrohannak az élmények, gyakran megmártózom bennük akár a munka, akár a szabadidős tevékenységek során. Ez az ismeret biztosítja a fiatalos és nyitott elmét. Két nyelviskolában tanítok, magyar ajkúaknak francia, szerb vagy horvát nyelvet, német, angol és orosz idetelepülteknek magyart mint idegen nyelvet oktatok; céges tanfolyamot vezetek. Francia nyelvvizsgára és érettségire felkészítő órákat tartok, korrepetálok, szóval nem egyszerű.

18 évet tolmácsoltam helyi hatóságoknál, ebből 2,5 évet a kecskeméti maffiaperként elhíresült tárgyaláson, hívtak már esküvők tolmácsolására... A jégelhárító rendszer működtetése nekem nagyon új téma volt... A baristának, a kávé nagymesterének előadását felettébb élveztem… Voltam gyártósoron, beöltözve tetőtől talpig, voltam építkezéseken nyakig sárban, és tolmácsoltam fehér abrosznál szerződéskötéskor. Autóipar, villamosságipar, nyomdászat és élelmiszeripar, se szeri, se száma a témáknak, melyekhez a tolmácsnak érteni kell.

 NEM SZOKVÁNYOS HELYZETEK

Hogyan kell elképzelnünk téged munka közben?

– Amikor tolmácsolok, a teremben elegáns és nőies vagyok, üzleties és komoly, de kedvesen mosolygós. Laboratóriumokban fehér köpenyt öltök magamra. A börtönben leszerelnek, sem táska, sem telefon nem lehet nálam. Ha terepre visznek, akkor láthatsz rajtam munkaruhát: sisakot vagy akár méhészfelszerelést, amit rám adnak. Igyekszem mindig magabiztos és erős, határozott, de kedves lenni, nyitott maradni.

Fordítani éjjel szeretek, kizárólag kitakarított dolgozószobámban, rendezett íróasztalon. Ha felgyülemlik a munka, és szorít a határidő, akkor reggel is kalapálok. Eláruljam, hogyan? Kócosan. Csakis kócosan, hogy beletúrhassak a hajamba. Kényelmes nadrágban, bő melegítőben, a kedvenc kávésbögrémmel és csokival az asztalon. Legalább két számítógépet használok, és kellemes zenét hallgatok. Komolyzene – olasz vagy francia –, néha jazz vagy instrumentál, esetleg ex-yu rock zene szól, ez a témától, a nyelvtől és a hangulatomtól függ.

n Gyermekként rejtély volt előtted egy-egy szó, nem tudtad, mit jelenthet, s ez izgatott?

– Korán elhatároztam: nyelvekkel, emberekkel foglalkozom. Hároméves múltam, amikor német vendégeink, akiket nem csupán a honvágy, hanem a „hasvágy” is hazacsalogatott, a terített asztal körül beszélgettek. Ámulva hallgattam élőben a német szavakat, élvezettel szívtam magamba a magyartól eltérő hanglejtést. Ekkor elhangzott a Speck, vagyis a szalonna szó. Én valósággal megdöbbentem. „Na, meggyűlik majd nekem a bajom ezzel a fordítósdival!” – gondoltam. „Egy ilyen rövid szót magyarul ilyen hosszan mondani, na, hallod!” Ennek ellenére továbbra is zavartalanul ízlelgettem a szavakat, játszadoztam velük, a felnőttek nevettek és falatoztak tovább. Azt az élményt próbálom lerezegni ezúttal is, amikor tudatosult bennem, hogy az anyanyelvet már magzatkorban kezdjük tanulni, és tény, annak magas szintű ismerete nélkül idegen nyelvet sem tudunk helyesen elsajátítani. Ajándékként tekintek a nyelvérzékre, a fogékonyságra, amivel könnyűszerrel tanulok nyelveket. Isten ezzel áldott meg. Erre tett alkalmassá. Hálás vagyok érte.

Újvidék mint város „élő memóriaközegnek” vehető. Olyan életkeretnek, melynek sajátosságai és egyedisége van.

– Szerencsésnek érzem magam, hogy Újvidéken születtem, plurilingvista nyelvterületen, valamikor nagyon régen, amikor még sok nemzet és nemzetiség lakta a várost, többnyire békében megértésben. Újvidéken 12 nemzet és nemzetiség osztozott területen és kultúrán, rádión és tv-n. Ráadásul az eredeti hanggal nézett feliratos filmek, műsorok anyanyelvi beszélőket hoztak elénk. Óriási könnyítés! Akkor még együtt játszottak a gyerekek az utcán, még volt Kis-Duna és Sodros.

Ott voltam gyermek és kamasz. Ott végeztem el a tanulmányaimat, ott kezdtem el gyakorolni a hivatásomat. Ismertem a város minden zegzugát, minden kövén ott hagytam egy kicsit a lábnyomomat, és igyekszem minden kockájából egy darabot lelkemben hordozva átmenteni magammal ide, Kecskemétre. Ott alakult ki az egyéniségem, kicsit Újvidék formált azzá, aki lettem. Alakította a világnézetem, ízlésvilágomat a művészetek, zene, természetszeretet és gasztronómia terén. Amikor szomorú voltam, csodás naplementéivel vigasztalt. Onnan indultam útnak, és oda érkezem haza, mind a mai napig. Újvidéken vannak a gyökereim, az a kevés idős rokon, aki úgy döntött: marad, és ott vannak a barátaim, akik számítanak, egy szellemi tőke, ami az életem során kialakult. Hiszen ide járok felépülni, távolba révedni, elmélyülni a gondolatokban, új élményt szerezni, felüdülni, szórakozni és ápolni a kapcsolatokat, innen, itthonról viszem az erőt elviselni az idegőrlő, kemény mindennapok viszontagságait otthon.

Eszembe jut Sütő András könyve, amelynek lapjain arról ír, hogy faluja kis magyar közösségének „Balassija, Csokonaija, Arany Jánosa, nyelvújítója és nyelvcsősze a mindenkori tiszteletes úr volt.” Pályádon előfordult ilyen meghatározó személyiség?

– Igen, az általános iskolában Letsch tanár „néptárs” volt a magyartanárom. Neki a házi feladatra kapott műelemzést, fogalmazást vers formájában, rímekben írtam meg. Majd jött Dancsó tanárnő, aki szavalóversenyekre készített fel. Szenteleky Napokra készültünk Szivácra, és Fehér Ferenc versével kezdődött a programsorozat. Én szavaltam, bár költőóriásunk azt írta oda: „Erőteljes férfihangra”. Nem volt semmi gond mindaddig, amíg a fellépés előtt valaki meg nem súgta: A költő ott ül az első sorban. Hűha, gondoltam. Nem fog örülni, hogy szoknyás fehérnép lép színpadra. Mi lesz ebből? Az történt, hogy odajött hozzám, megsimogatta copfba font, térdig érő hajam, gratulált nekem és a felkészítő tanáromnak. Simogató kezét sokáig éreztem a tarkómon. Majd jöttek a gimnáziumi és egyetemi tanáraim. Csodálom őket tudásukért, szakmai felkészültségükért és emberi hozzáállásukért.

Az élő nyelvet, nyelvünk lelkét kell megismertetnünk?

– Felcsillan a szemem, hevesebben ver a szívem, amikor egy szó értelmezése közben felfedezem, hogy csodálatos jelentéssel bír, hogy megnyílik és képekben tájékoztat, segít memorizálni. Tanítani, leírni a betűt és megtölteni lélekkel a betűkből összeálló szavakat, mondatokat, abban megfoghatatlan erő lappang. A tudás pedig hatalom! „Rem tene, verba sequentur!” – tanácsolja Umberto Eco olasz író, filozófus és szemiotikaprofesszor. Vagyis: a dolgokat tartsd kézben, a dolgokat ragadd meg, a szavak majd maguktól jönnek. Eco gondolatát joggal lehet a fordítói munkára is vonatkoztatni. Egy jó fordító is magukat a „dolgokat” ragadja meg, nem pusztán a szavakat. Egyébként azt nevezik tökéletes nyelvtudásnak, amikor már képesek vagyunk álmodni az elsajátított nyelven. Szoktam mondani, hogy eszközként, szerszámként és fegyverként használom a nyelvem. Ezt kell tennem. Tanulni és átadni a tudást. Óvni és védelmezni, éltetni és életben tartani a nyelvet. Talán azért jártam annak idején a 2-s buszon tollal a nyakamban – akkor még nem voltak okos kütyük –, hogy egy gondolat, egy rím, egy humoros írás poénja ne szálljon el.

@kc = EREDETI NYELVEN OLVASNI

n Feltételezem, hogy a nyelvismeret egyik élvezete: eredetiben olvasni a műveket.

– Családi könyvtárunkba korán betolakodva bolyongtam a könyvek lapjain. Édesapám Csokonait szavalt, Nietzschét idézett. Szegedre járt nekem mesekönyvekért, de a Forum városközponti könyvesboltjában is mindennapos vendégek voltunk.

Azt külön élvezem, hogy eredeti nyelven tudok olvasni bizonyos műveket. Úgy az igazi! Egy Nobel-díjas Andrić eredetiben, egy egzisztencialista filozófus, Sartre vagy Camus műve eredeti francia nyelven – vagy: Mamatschi schenk mir ein Pferdchen – ebbe bekéredzkedve, ebben felszabadultan lubickolva nehéz elképzelni kellemesebb élményt. Na és a dalok, sanzonok, ha kellő érzéssel érinted meg, eredetiben néha egészen mást tükröznek, mint a fordítás. „Az vagy nekem, mint csendnek a szó”, eme szép vallomása a dalnak láttatni engedi a szavak mögött megbúvó lényeget, hogy a csend és a szó egyben szópár és ellentét, követik és kiegészítik egymást, a szó megtöri a csendet, a hosszú, a hirtelen beállt csend viszont igen szókimondó… a csend értelmetlen a szó nélkül. Fordítóként tudom, milyen nehéz dolog átültetni egy verset, és közben húzni a misztikus hangszer végtelen húrját. Ügyelni kell a szótagok számára, a rímre, a formára úgy, hogy közben megmaradjon a téma, érvényesüljön a mondanivaló lényege.

A versfordítás példaértékű mintája: Paul Verlaine Chanson d'automne, az Őszi sanzon c. verse Tóth Árpád fordításában:

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

Az orrmagánhangzóknak és a szomorú hangutánzó szavaknak köszönhetően a magyar változat szívbemarkolóbb, mint az eredeti vers. Bocsánat, Monsieur Verlaine!

@kc = KEDVENC TANITVÁNYOK

n Számodra nagyon tanulságos látni, hogyan élik meg különböző nemzetek a mi nyelvünket?

– Azáltal, hogy 6 nyelven beszélek, átlátom, mi okozhat számukra nehézséget. Itt keményen rögtönözök, készülök és táblázatokat gyártok, hiszen nem mindegy, hogy a tanuló milyen nyelvi közegből jön, mely nyelvek ismerete van már a birtokában. Szeretem a vagány és bátor tanítványokat. Ők a kedvenceim, de óriási empátiával kell viseltetnem a felnőtt iránt, aki zsigerből nem tudja legyőzni gátlásait. És ilyenkor mit lehet tenni? Egy egészen más tanulási módszerrel szoros barátságot szőni vagy érzelmes és fájdalmas búcsút venni. Egy japán tanítványomat említeném, aki több szempontból is érdekes volt. Magyar nyelvet tanult német-angol közvetítőnyelvvel. Igen ám, de ő volt az egyetlen tanítványom, akinek az anyanyelvén jómagam nem beszélek. Nekem is érdekes kísérletnek bizonyult. Előttem van a füzete, magyar igék, példamondatok kiegészítve a német és angol fordítással, mellettük pedig a nyelvtani szabály, vagyis amit ő az egészből leszűrt japán írásmóddal, egymás mellé kanyarintott本事分本本月 házikó, antenna, ernyő, házikó, házikó, létra! Szerettem volna lefotózni a füzetét, mert nekem értéket képviselt. Hát igen! Más nyelv, más világ, más kultúra, más hagyományok.

Mit érzel tanítás közben?

– Az oktatás nekem fiatalító szérum! Élvezet és megújulás, eltörli a nap végére a fáradtságot, miközben jót hahotázunk a nyelvújítóimmal. Aranyosak, néha sikerül olyan szót alkotniuk, amit felírok és elteszek az utókornak. Például egyik kedves tanítványom tanulta a közelmúlt kifejezéseit: noćas, jutros stb. Házi feladatra fogalmazást kellett írnia. Így kezdte: Vikendos. Ugye milyen aranyos és felettébb logikus, időhatározóhoz -as,/-os végződést tenni, és máris megszületik ez esetben a hangzásalak, a szótárilag nem meghatározható „új” szó és a vele járó jó hangulat. Egy hölgy tanítványom megfogadta a módszerem: Mindent feliratozott, lakásában szókártyák köszöntek vissza lépten-nyomon. Például az ablakpárkányban lógott egy cetli a virágcserépen: La plante – a növény, mellette a másikon: La poussière – a por!!! Nem felejtem el soha, mennyit nevettem ezen.

Miért éppen a francia nyelv ágazik ki a többi közül?

– A francia számomra a világ legdallamosabb nyelve. Mert úgy udvarolni, mint francia nyelven, úgy egyik nyelven sem lehet. Olyan szépeket mondani egy nőnek, olyan árnyaltan tündököltetni, tüzesíteni csak francia sanzonban lehet. Pl. Joe Dassin:

Ha te nem lennél

Mondd, én miért létezzek

Mondd, kiért éljek

….

Mondd, én hogyan élhetnék.

 AZ UTAZÁS LÉTELEME

Többször ajtót nyitottál a világra. Merre jártál?

– Az utazás éltet. Lételemem. Kell, mint egy falat kenyér. Párizson kívül, ahol lányok kacagással vesszőzik a szomorúságot, Berlin, majd Portugália bűvölt el. Párizs örök szerelem, már látatlanban kialakult az érzés, megérintett, megborzongatta a bőrömet, és csak nőtt, amikor 19 évesen megismertem, melyben, mint tündöklő világban, ébredtem. A párizsi buszsofőrökkel is élvezettel cseverészek. Párizsban a buszokon szerepel egy kiírás: A buszvezetővel menet közben tilos beszélgetni. Ez délen, Marseille-ben így módosul: A buszvezetőnek tilos hosszasan válaszolnia a turista kérdéseire. Berlin a régi és új összekapcsolásával vívta ki tetszésem. Portugália új szerelem, ami megfogott: a segítőkészség, szervezettség és a dallam.

Milyen extrém élmény fordult elő az életedben?

– A rendszerváltás idején szerb–magyar–török vegyes vállalatnál dolgoztam Isztambulban. Nem kell megrökönyödni, háromszobás, berendezett, tengerpartra néző lakásom volt, takarítónővel, kocsit és saját testőrt is kaptam.

Amit nehezen éltem meg: nem tudtam önállóan tárgyalni, mert 3 mukkon kívül (kicsi ablak, almatea, sok pálinka = küçük pencer, elma çayı, çok rakı) nem sok egyebet értettem. Én, aki már többéves fordító-tolmács tapasztalatot szereztem, aki híd voltam, összekötő, most ott ültem és teáztam, egyre csak mosolyogtam, holott már rég görcsbe rándultak az izmaim attól a béna mosolytól. Ebből elég –gondoltam – , ennél még nyelvet tanulni is könnyebb! Juttatásként kiharcoltam egy történelem-angol szakos tanárt, aki rendszeresen és módszeresen tanított törökül. Mondjuk, meg kellett ígérnem, hogy többé nem rázom le a testőrömet, és semmit nem veszek meg alkudozás nélkül a Taksim negyed elitbutikjaiban, de megérte. Végre nyelvész tanított egy érdekes nyelvre, és élveztem.

Annak a városnak a lehetőségeit kell felhasználnia az embernek, ahol él, és ahová eljut?

– Ideális esetben azokét, ahol született. Ha szerencsés, akkor kiaknázza azokét is, ahova eljut.

Tizenkét évig bedolgoztam az Újvidéki Rádiónak. Volt, hogy reggel ötkor már vittem be a Radio France1éjféli híradójában elhangzottakat, amit a jó öreg telex csak délután küldött meg hivatalosan. A gyors információn áll vagy bukik a világ. Megfizethetetlen.

Ami új lakóhelyemhez köt: évekig szerveztem és vezettem határon túli magyar gyermekeknek nyári tábort. A francia nyelv népszerűsítéséért francia klubot hoztam létre. Amire pedig a lelkem szomjazik: továbbgyűjteni az élményeket és tovább is adni őket. Számomra a munkám egyértelműen hivatás, belső átforrósodás, átizzás, mert aki emberekkel, lélekkel és érzelmekkel dolgozik, annak kell, hogy ez hivatás legyen.